HTML

Pátfalvai korrajz

Apátfalva község korrajza. Célom elsősorban az itt élő emberek szemével láttatni a falut. A minden napok történései hogyan határozzák meg a jövőt. Miben rejlik a továbblépés lehetősége. Van-e erre akarat? Vannak-e akik ezért tennének? Vagy bízzuk arra a néhány emberre akik eddig is hajlandóak voltak akár áldozatokra is? Vannak akikről tudunk, vannak akiket meg kell találni!

Apátfalvi képek

Utolsó kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Fehérhímzés Apátfalván

2017.01.23. 12:24 :: andreas

Elsősorban az északi, de a szomszédos megyékből is a mai Csongrád megyébe letelepedett lakosok, - köztük az apátfalvi nép is– zárt közösségeket alkottak. Féltve őrizték meg hozott szokásaikat és viseleti darabjaikat. Zártságuk ellenére is hatott azonban rájuk az itt élők hímzésdivatjának terjedése.
A fehérhímzés megjelenése feltehetően összefüggött a múlt század elején a gyári, széles, fehér vásznak elterjedésével.
A fehérhímzésnek e területen szabadrajzú változatával találkozunk a viseleti és a használati darabokon. Ezen hímzések mintáit, mint a nevéből is kiderül szabadkézzel is rajzolták, de többnyire ütőfával nyomták a vászonra a mintát.
Előrajzolás után készülő fehér hímzéssel díszítették a női és férfi ingeket, kézbe való kendőket, jegykendőket, alsószoknyákat, kötényeket, párnavégeket, béles takarókat, ágyterítőket és sublóttakarókat.
A fehérhímzés leggyakrabban használt öltéstechnikája a lapos-, a magas-, a lyuk-, a lánc-, a szár-, a tűző- és a huroköltés.
A legegyszerűbb öltésfajta a lapos öltés, melynek öltésiránya többféle. A hímzés indításakor a fonal végét a felöltendő felületre húzzák be csomómentesen, ezután öltéseiket szorosan egymás mellé helyezték, majd befejezéskor a hátoldalon gondosan eldolgozták.
A szabadrajzú, hajlított vonalú formák hímzésénél az egyes mintaelemek kihímzését a forma hegyénél kezdték.
Magas öltés: A kör és kerekded formák kidolgozását mindig a forma legszélesebb részén kezdték, majd úgy haladtak a keskenyebb részek felé.
E fehér hímzés jellemzője, hogy a mintát kétszer varrták ki, így a hímzett felület magasan kidomborodik az alap síkjából, olyanok lettek a virágok, mint a gyöngyszem, rizsszem.
Ezt úgy érték el, hogy a minta körvonalait előöltéssel körbevarrták, majd az így körülzárt részt hosszában kitöltötték laza sodratú, a hímzőfonalnál vastagabb fonallal. Végül az aláöltésre merőlegesen még egyszer ráhímeztek. Ezzel a technikával készítették a leveleket, virágszirmokat, vastagvarrást, és pöttyöket.
A lyukazás nélkülözhetetlen eleme a fehér hímzésnek. Jellegzetes formája a kör, a csepp és a szilvamag. Ezen formák felhasználásával alakították ki a motívumokat.
Nevüket az adott tárgyhoz való hasonlóság alapján kapták.
A teljesség igénye nélkül szerepeljen itt néhány közülük: margarétás, madaras, folyondáros, vízfolyásos, bogyós-ágas, nyitott szíves, négyszöges, háromszöges, kisvirágos, szakállas-lyukas, félvirágos, csillagvirágos, körtés, csigasoros, hullámindás, kukacos.
A fehér hímzés viseleti és használati darabokon maradt ránk. A fehér vászon inget előbb felsőruhának, majd fehérneműnek használták. Köznapra és ünnepre egyaránt viselték. Felhasználták a maguk szőtte házivásznat, vagy a gyári sifont. Otthon varrták, többnyire kézzel vagy varróval készíttették hagyományos formájú darabjaikat.
„Az apátfalviak erőn fölüli pompával rendezték be a tisztaszobát. A fölvetős ágyra a szegényebbek is négy-hat, a módosabbak tíz-tizenöt slingelt végű párnát is fölraktak. Az ágyterítőt, a sublótterítőt, sőt némelyek a dunnahuzatot is gondosan kihímezték. Legalább ilyen odafigyeléssel kellett elkészíteniük a jegykendőt vagy a vőlegényinget is. A lányok ünnepi viseletéhez hozzátartozott a kiskendő, amelyet templomban, bálban egyaránt kézben tartottak. Ennél nagyobb volt a hujjogatós kendő; ezt esküvői menetben mulatozó mozdulattal lebegtették a menyecskék. Az ingvállat, az alsószoknyát szintén gondosan hímezték.
Makó város monográfia sorozata, Makó néprajza
A hímzés hagyományának ápolására alakult szakköröket az 1960-as évek végétől a megyei módszertani intézet fogta össze. A működési engedéllyel felruházott szakkörvezetők Makón és Apátfalván a fehérhímzésre tértek át. Dr. Kovács Józsefné megyei szakbizottsági felügyelő az apátfalvi Langó Istvánné és a makói Kovács Józsefné hímző-körvezetők részvételével gyűjtött Kiszomboron, Apátfalván, Tápén és Makón. A fehérhímzés hagyományőrzése – szakköri tevékenységük révén – Apátfalván és Makón volt a legerősebb.”
Langó Istvánné, szül. Langó Terézia Apátfalván hímző szakkört szervezett, és a már majdnem feledésbe menő dél -alföldi fehérhímzést tanította az asszonyoknak. A hímzésminták gyűjtésével értékmegőrző munkát végzett. Az eredeti minták újratervezésében, a megváltozott életkörülményekhez való alkalmazásban is jeleskedett.

Az apátfalvi fehérhímzés bekerült Apátfalva Település Értéktárába (2015), majd a Csongrád Megyei Értéktárba is felvételt nyert (2016).

Forrásmunkák:Dr. Kovács Józsefné: Csongrád megyei fehér hímzések. Szeged: Csongrád megyei Tanács Művelődési Központja, 1985.
Makó monográfiája 3. Makó néprajza Szerk: Tóth Ferenc Makó, 2008
Csongrád megye népművészete Szerk: Juhász Antal Európa Könyvkiadó Budapest, 1990
Tóth Ferenc: Apátfalva Száz magyar falu könyvesháza sorozat 2000
Vargáné Nagyfalusi Ilona: Múltunk szőtte örökség Bíbic könyvek sorozat Apátfalva 2000
Néprajzi tanulmányok Apátfalváról szerk: Bárkányi Ildikó Szeged, 2015

Vargáné Nagyfalusi Ilona.jpg
Vargáné 
Nagyfalusi
Ilona

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra vargáné nagyfalusi ilona értéktár

A bejegyzés trackback címe:

https://patfalvaikorrajz.blog.hu/api/trackback/id/tr3312147657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása