HTML

Pátfalvai korrajz

Apátfalva község korrajza. Célom elsősorban az itt élő emberek szemével láttatni a falut. A minden napok történései hogyan határozzák meg a jövőt. Miben rejlik a továbblépés lehetősége. Van-e erre akarat? Vannak-e akik ezért tennének? Vagy bízzuk arra a néhány emberre akik eddig is hajlandóak voltak akár áldozatokra is? Vannak akikről tudunk, vannak akiket meg kell találni!

Apátfalvi képek

Utolsó kommentek

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Apátfalvi festett bútor

2017.01.23. 12:16 :: andreas

A bútorfestésben — Tótkomlós mellett — legjelentősebb falusi stílust létrehozó község Apátfalva volt. A Makótól mintegy 10 km-re Keletre, a Maros mentén elterülő község a 1750-ben részben felső magyarországi jobbágyokkal települt újra. A lakosok új környezetüktől sok tekintetben markánsan elütő kultúrájuk nem egy jellemvonását napjainkig megőrizték.

A bútorfestés átalakulásának folyamatát időben vizsgálva elsősorban a századforduló, az első világháború, és a két világháború közötti időszak éveire tagolhatjuk.Csanád és Békés megyék 18. — sőt részben 19. — századi ipara elég fejletlen volt, de a céhesedés hiánya nem lehetett gátja a stílusteremtésnek. Tótkomlóson — de Apátfalván sem — egyáltalán nem is alakult asztaloscéh, így valószínű, hogy a 18. sz.-tól az első festett bútorokat,— így Apátfalván is — elméletileg kontárok készítették. Az apátfalvi mesterek munkáira nagy hatással voltak a makói és hódmezővásárhelyi bútorkészítő műhelyek. Időben eltolódva követték őket utánozták a városi mesterek által készített bútorokat.
Azokban a házakban, ahol két szoba (ház) épült, az utcára néző volt a tisztaszoba, nagyszoba, a másik a lakószoba, kisház. A tisztaszobába a házhoz költözött menyecske bútora került, a korábban ott lévőt átvitték a lakószobába : „ . . . váltották az öreg bútort." A konyhában nem álltak festett bútorok,a pitvarban is csak esetlegesen és kevés, a vizespad korsóálló és a konyhaszekrény (fazekas).
A festett bútorok leggyakoribb típusa a karospad (kanapé), és a sarokpad (sarokkanapé), a fali fogas, vagy tálasfogas, a menyasszonyi láda (láda), az ágy és asztal, a szék és gondolkodószék, téka, bölcső és vizespad. Leghamarabb a gondolkodószék szorult vissza, ma csak múzeumba találhatók.
A menyasszonyi ládát még 1906-ban is ajándékozták az új asszonynak, de már az első világháború előtt megkezdődött ezek leértékelődése, helyüket a sublót, vagy az alacsony, kétajtós, felül fiókos szekrény, a kaszli foglalta el.
Csak lakószobában fordult elő téka, a festett székek helyére még az első világháború előtt a kortárs polgári bútorok kerültek. Legtovább a lakberendezés elvét alapvetően meghatározó sarokpadok és karospadok, valamint ágyak és asztalok maradtak fenn. Az általános stílusváltás az első világháború után, az 1920-as években ment végbe, ekkor terjedtek el általánosan a furnérozott (flunéros) és politúrozott (politérozott) bútorok, és ezzel a bútorformák is megváltoztak, a polgárias ízlésnek megfelelő alakot öltöttek. E folyamat kísérőjelenségeként vált szokássá a már meglévő hagyományos bútoroknak — nemegyszer virágozott daraboknak is — az egyszínűre, leginkább sárgára, barnára és zöldre való átfestése. Az apátfalvi népnyelv nem tesz különbséget a virágozott és egyszínűre festett darabok között, mindkettőre a festett szót alkalmazza; továbbá, hogy a sárga színmeghatározást az erezett (flóderozott) bútorokra használja. A festett bútorok általában a kelengye részét képezték. 1890-ben házasodott módos gazda, még festett szobabútort tudhatott felesége hozományának, míg saját lányát 1910-ben már egyszínűre festett kelengyével adta férjhez.
Az 5—10 holdas szegényebb falusi és tanyasi családoknál nem kaphatott a lány teljes szobabútort, csak egy ládát és ágyi ruhákat (1910). Azt, hogy ebben az időben a bútorvirágozás Apátfalván nem volt lehanyatlóban a stíluskeveredés ellenére sem, az bizonyítja, hogy 30 holdas nagygazda 1907—1908 körül az egyszínűre festett bútorokkal berendezett házába reprezentációs célra rendelt virágozott sarokpadot: „Valahun látott a nagyapa olyat, hogy neki olyan köll... Csak, hogy legyen."
Gyakori az akár egy tárgyon is megmutatkozó stíluskeveredés. Például az 1900 körül szegényparaszti családba készíttetett menyasszonyi láda, melynek flóderozott homloklapjára került a két rózsákból felépített virágfüzér.
E bútorok élettartamát használóik körülbelül 20 évben jelölték meg. Ez azonban minden valószínűség szerint csak a leértékelődés és funkciómódosulás nélküli időtartamot jelölheti, hiszen az apátfalvi portákon ma is fellelhető darabok bizonyíthatóan két vagy három generáción átvezető családi öröklés útján kerültek tulajdonosaik birtokába. Megfigyelhető hogy a szegényebbek kezén tovább használatban voltak ezek a bútorok:

„ . . . míg olyan szögény vót a nép addig . . . mikó megelőzködte magát az ember, akkó oszt hajította el." A bútorok élettartamát időnkénti felújításokkal igyekeztek növelni, ami érintette a szerkezeti, és festőmunkát egyaránt. A leváltott bútorok az elődök emlékeként a padlásra kerültek, s ekkor egyfajta kegyelet is övezte ezeket, gyakoribb azonban, hogy módosult funkcióban alárendeltebb helyiségekbe kerültek tároló bútorként. A láda általában az istállóba került darás- vagy korpásládának, „ . . . a pad még ëtt ászok... zsákos portékát raktak rá." A már erre is alkalmatlan tárgyakat más objektumok javítására használták: „Aztán a családok vagy ideszögelték a disznóólba, vagy odaszögelték", végül pedig a tűzre kerültek. A festett bútorokat helyi asztalosok készítették megrendelésre: „Más nem tudott akkó ilyen ládákat." Hiszen a századfordulón, és az azt követő években Hódmezővásárhelyen és Makón már nem készítették a virágozott bútorokat.

Az emlékezet három asztalos nevét őrzi, Csicsó Gyuláét, aki 1917-ben halt meg, egy Gál nevűét, aki korban megelőzte Csicsót, és Nagy Györgyét, akiről semmi más adatunk nincs.
A bútorok virágozása az asszonyok feladata volt, elsősorban az asztalosok feleségei jöhetnek számításba. Csicsó Gyula a feleségével együtt dolgozott „ . . . úgy, hogy az asszonyé vót a festés." A Gál nevű mester felesége „ . . .  nagyon értette ezeket a fajta festékeket... a festék színit összehozni m'èg a virágokat." A következő generáció azonban már nem ismerte a bútorvirágozás technikáját. A Csicsónál inaskodott, de önálló ipart csak 1951-től vivő Simon Mihály, aki szintén a feleségével dolgozott együtt, már csak flóderozott bútorokat készített, úgy, hogy a felesége az alapfestést és a fixálást végezte (Zao/ozta). De а bútorokat festették saját tulajdonosaik is: „ . . . vót aki maga meg tudta virágozni a bútort", mindenféle előképzettség nélkül: „Olyan egyszerű valaki, aki megtanúta ezt festeni. Az 1880-ban született, szegényparaszti családból származó, 5 holdon gazdálkodó parasztember felesége Tódor Ferencné sz. Tóth Sz. Erzsébet. Csak saját használatra festett, bútorait két három évente újította fel. Äz asztalt, a fogast, a karospadot kicifrázta, kivirágozta. A kopott mintát lefestette az egyszínű alappal, majd abba festette a mintázatot. Azokat nem rajzolta elő, és sablont sem használt. így a mintázat alkalmanként változott: „Mikó mi jutott eszibe." Boltban vásárolt porfestékeket alkalmazott, azokat lenolajkencébe (firnájsz) keverve állította elő a kívánt színeket. Az apróbb mintákhoz maga készített ecsetet is, subaszőrből. Utolsó munkája egy 1950-re datált festett asztal.

A legkorábbi ismert festett bútor egy menyasszonyi láda 1873-ból. A láda festésmódja azonosnak mutatkoznak a tárgyak egy jól körülhatárolható csoportján. Ezek a sötétkék (öregkék) alapszínen elhelyezett, piros, sárga és zöld színnel foltszerűen festett, rendkívül elnagyolt motívumok, melyek kifejezetten aprók, és csak ritkán mintáznak felismerhető virágot, legtöbbször tulipánt. A csokrok olaszkorsóba vannak állítva. Az indadísz alsó ágai határozott és meredek ívben hajlanak lefelé a korsó két oldalán. Előfordul a csokrok összefogására szolgáló szalag, és az a megoldás, amikor az indák virágfejből, vagy hármas virágfejből, nőnek ki.
Ezek a bútorok időben a legkorábbiak. Az ismertetett jegyek mindenképpen egy saját apátfalvi műhely meglétét igazolják.

A 20. sz.-ban az apátfalvi bútorok alapvető változásokon mennek át. Az eltérések formailag és szerkezetileg is szembetűnőek: a deszkaszerkezetű sarokpadokat keret-betétes, vagy vázas szerkezetű bútorok váltják fel, a korábban egyenes záródású háttámlák felső éle tagolt, ívelt vonalvezetésű fűrészelt díszítést kap, a karfák pedig ívesen kifelé hajlanak.
Mind a háttámlákon, mind a karfákon gyakori a függélyes rácsozatos, vagy fűrészelt bábos áttörés. A stílus hordozói ebben a korban már elsősorban a sarokpadok és karospadok, melyek Apátfalván egymás mellett érték meg a 20. sz. elejét. Új jellemvonásaik, hogy az alapszín kivilágosodik világoskékre, esetenként fehérre. A motívumok színeiben egyeduralkodóvá válik a zöld és a piros, dúsan, zsúfoltan levelezett indadíszt, és oldalnézetes tulipán virágfejeket alkotva. A korábbi korszak ismérvei közül folytonos a csokrok szimmetriája és azok alsó összefogásának megoldása, valamint a legalsó indaszálak korábban ismertetett vonalvezetése, amelyhez sokszor az egészen szűk elhelyezési lehetőségek ellenére is ragaszkodnak, nem ritkán a kompozíció rovására.
Ezek a bútorok az 1910-es években a korábbinál jóval nagyobb bőségben állnak rendelkezésünkre. Csicsó Gyula műhelyének nem csupán az új stílus kialakításában, hanem magában a stílusváltásban is tevékeny szerepe volt.

Az apátfalvi festett bútor bekerült Apátfalva Település Értéktárába (2015), majd a Csongrád Megyei Értéktárba is felvételt nyert (2016).

Forrásmunkák: Ezen írás alapja a következő tudományos mű: Studia Comitatensia, 23. Tanulmányok Pest megye Múzeumaiból 1994 Szentendre Fejér Gábor: Az apátfalvi festőasztalosság kialakulásának kérdéséhez. Novák László szerk.
Tóth Ferenc: Apátfalva Száz magyar falu könyvesháza sorozat
Juhász Antal: Csongrád megye népművészete Európa Könyvkiadó, Bp. 1990
Vargáné Nagyfalusi Ilona: Múltunk szőtte örökség Bíbic könyvek sorozat Apátfalva 2000.

Vargáné Nagyfalusi Ilona.jpg

 

Vargáné 
Nagyfalusi
Ilona

 

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra vargáné nagyfalusi ilona értéktár

A bejegyzés trackback címe:

https://patfalvaikorrajz.blog.hu/api/trackback/id/tr5112147637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása