Megkerestem kérdéseimmel Salamon László plébános urat aki szívesen tájékoztatott Apátfalva hitéletéről és számomra érdekes tanulságokkal szolgált. Többek között, hogy ma már nem a gyermekeket, hanem a felnőtteket kell a vallás fontosságáról meggyőzni:
- Plébános Úr! Örömmel értesültem, hogy az apátfalvi egyházközségnek internetes oldala van, melyet Ön szerkeszt.
A mai kor követelményeinek igyekeztünk megfelelni, amikor internetes oldal szerkesztésébe kezdtünk. Szerintem semmi különös nincs abban, hogy egy plébániának internetes oldala van, lassan oda jutunk, hogy az lesz érdekes, ha valamelyiknek nincs. A magunk szerény eszközeivel igyekszünk jelen lenni, elérhető lenni.
- Ön apátfalvi származású vagy az egyház által került a községbe?
Kisteleki származású vagyok, 1997-ben szenteltek pappá Szegeden. Négy évet káplánként töltöttem Szentesen, Gyulán, a Szegedi Fogadalmi templomban. Közben elvégeztem Budapesten az egyházzenei karnagyképzőt. 2001-ben a Szegedi Szeminárium prefektusává neveztek ki, a főiskolán tanítottam, megszereztem a vallástudományi bölcsész diplomámat. Majd négy év után, a saját kérésemre plébánossá neveztek ki. Így kerültem Apátfalvára, és büszkeség és öröm tölt el, hogy egy ilyen nagy múltú közösséget szolgálhatok. Tavaly ünnepeltük a templom 250 évfordulóját.
- Apátfalvát egykoron nagyon vallásos emberek lakták. A múlt rendszerben azonban sokan más nevelést kaptak. Sikerül-e újra a vallás felé fordítani az embereket – főleg a fiatalokat?
Ez érdekes kérdés, azért is, mert sokat gondolkodtam azon, hogy miért kell megfelelni annak a sztereotípiának, hogy a papnak az a dolga, hogy a vallás felé fordítsa az embereket, főleg a fiatalokat. De miért is? Ne értsen félre, a kérdés jó és helyén való, de más szemléletmóddal közelíteném meg a kérdést. Jézus Krisztus mustármagnak, tanúságtevőnek, kovásznak nevezi az ő követőit. Egyik gyönyörű példabeszédében azt mondja, hogy olyan az ő követése, mint amikor kimegy a magvető vetni. A búzaszemek különböző helyekre hullnak: köves talajba, út szélére, tövisek közé, és némely szem (az evangélium nevezi így) jó földbe, ahol 20-30-100 szoros termést hoz. Ez mélyen elgondolkodtatott, és rájöttem arra, hogy eddig én azt hittem, hogy a jó földbe hullott mag a többség, és ezen kell munkálkodnom papként, hogy sok legyen a jó földbe hullott mag. De ott van az a szó, hogy némely. Tehát egyáltalán nem többségről van szó. Meg különben is: mi az hogy 100szoros termést hoz egy mag? Egy magnak nem egyszeres termése van? Hát itt jön az én válaszom, hogy a Krisztus követése nem sokaság, mennyiség, hanem minőség kérdése, a munkám pedig inkább tanúságtétel, magvetés, jelként itt lenni. Nem kell belehajszolni magunkat a mennyiségi versenybe, hogy nálunk sok a vallásos emberek száma, régen milyen sok volt, bezzeg most… Nincs ennek így értelme. Erről azt hiszem le is kell mondanunk. A lényeg a minőség: akinek a szívébe hullik az isteni ige jó magja, az hozzon jó termést, és a példája által akár 20-30-100szorosat.
Tehát válaszolhatom azt, igen, a falunkat mindig vallásos emberek lakták, ez most is így van: ez meglátszik a templom látogatottságán, ami a környéken messze a legjobb. A vallás tehát ott van az emberek életében, akármilyen neveltetést is kaptak. Van, aki kezdettől fogva itt van és itt is marad. Van, aki itt volt, de elkanyarodott másfelé az élete. Van, aki nem volt itt, de még is ide talál. Azt hiszem, hogy nem ez számít, hanem hogy megtalálja a hitét, kapcsolatát az Istennel, Krisztussal. És ha ezt intézményes keretek között teszi, jó. Ha nem, mert még nem tart ott vagy nem az ő útja: ez is jó. A lényeg a hit.
Ami pedig a fiatalokat illeti: azok a keretek alaposan megváltoztak, ami arra predestinált egy apátfalvi gyereket, hogy egyedüli alternatív programként a templomot és a hittant találja meg. Sokféle hatás éri őket, nem tudunk mást tenni, mint nyitottnak lenni velük kapcsolatban. Erőltetni nem lehet. Aki jön, azt szeretettel fogadjuk.
- Iskoláskoromban még én is jártam hittan órára és első áldozó is voltam Apátfalván – utána elszakadtam a vallástól. Mennyire volt ez jellemző?
Némi vallásnéprajzi és vallásszociológiai vizsgálódás után azt kell mondanom, hogy ez volt az általános a falunkban, hogy ti. elsőáldozásig, bérmálásig a fiatalokat, gyermekeket meg lehetett találni a templom környékén, de utána, mintha elvágták volna. Ehhez még jött Laczkó atya idejében a ministráns csoport kiépülése (színdarabok, foci). Szóval nincs ebben semmi különös: ilyen volt az élet. A szülök, akkoriban, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a vallásos alapokat átadják a gyermekeiknek. Azokat az alapokat, amiket vagy rendszeresen, vagy nagyobb ünnepeken éltek. Ha visszaemlékszik, igen csak az volt a „rend”, hogy a tanyáról beköltöztek az „öregek” a faluba és templomba jártak, míg a fiatalok, a tanyára költöztek és dolgoztak – nem nagyon volt idejük templomba járni. Akik viszont az idősekkel együtt ott voltak a templomban, azok a gyerekek, akik felnőve átvették a gazdaság fenntartását. Ez volt a körforgás.
Ez nagyban megváltozott a 70-es, de inkább a nyolcvanas évekre. Ma, pedig már teljesen máshogyan szerveződik az élet. A fiatalok itt hagyják a falut, talán még hamarabb is, a városi tanulmányaik miatt.
Azt üdvözlendőnek tartanám, ha a vallásos alapokat újra megtanítanák minden - hangsúlyozom: minden gyermeknek. Nem hátrány az senkinek, ha már gyermekként megtanulja az általános emberi erkölcsöt szervező tízparancsolatot, egy kicsit kiműveli a lelkét, legalább is az alapokat lerakja, s az életében erről később dönt, tehát folytatja, amit megtanult, vagy másképpen rendezi be az életét. Úgy hiszem, ez most hiányzik. De erről a mostani szülőket kellene meggyőzni, nem pedig a gyerekeket, fiatalokat. Akkoriban – kommunizmus, szocializmus ideje alatt – azért lehetett minden szorongatás ellenére is annyi gyerek hittanos és ministráns, mert volt egy nagyon komoly szülői háttér. Ma ez hiányzik. Tképpen a szülőknek kellene hittant tartani. Mint ahogy ezt más nagy városokban csinálják, pl. az egyik plébánián mindig 300-400 elsőáldozó van, de ott a szülök azok, akik elsősorban hittanra járnak, a gyerekek csak a szokásos oktatást kapják. Mostanra kezdenek rájönni a lelkipásztorok, hogy nem igaz már az a tíz-húsz éve hangoztatott tétel, hogy a gyermeken keresztül érjük el a szülőket. Ma inkább igazabb az, hogy ahol a szülő fontosnak tartja, ott a gyermek is fontosnak éli meg.
- Ma sok gyerek jár-e a templomba oktatásra?
Nem. Talán csak 7-8 százalék. Ők is inkább hittanra, mint szentmisére.
- Az idősebbek tartják az egyházi szokásokat?
Igen, fontosak számukra ezek a szokások, rendet, biztonságot, megnyugvást találnak benne. De itt is hangsúlyoznám a hit fontosságát. Ha például elképzelem magamnak egy nem vallásos ember gondolkodását, aki azt látja, hogy XY templomba jár (tehát megtartja a vallási előírásokat) ám életében nem sok nyomát fedezni fel az evangéliumnak és a Krisztus követésének, nos… Elképzelhető, hogy idegenkedik, és azt mondja, inkább nem leszek vallásos. Ezért fontos, hogy a vallási szokásainkat, mély hittel, keresztény lelkülettel telítsük meg.
- Hitükben mennyire megosztott a lakosság? Helyben római katolikus templom van, gondolom ez a jellemző vallás. Sok református jár át Magyarcsanádra? Ezen kívül vannak más vallásúak is a faluban?
Apátfalva jelentős többsége vallásilag homogén képet mutat. Római katolikusok. Néhány emberről tudom, hogy református, és ha teheti, és van alkalma, átjár Magyarcsanádra. Jó kapcsolatban vagyunk velük. Vannak, akik a nemrég alakult felekezetekhez tartoznak (Jehova tanúi, Hit gyülekezete).
- Az apátfalvi plébánián mióta vezetik a „születési anyakönyvet”.ill. a házasság kötéseket.
1759-től kezdve vezetjük az anyakönyveket. Ennek kutatása a Szeged-Csanádi püspöki hatóság engedélyétől függ. Nem lehet szabadon kutatni.
- A szocializmus idején sok családi eseményből „kimaradt” az egyház? A nem megkeresztelt gyermekekről, ill. a polgári esküvőkről „nem tudnak”?
Nem igazán értem a kérdést. Tudni természetesen tudunk arról, hogy nincs mindenki megkeresztelve, és nem kötött egyházi házasságot. Erről nincsen listánk, csak azokról, akik nálunk kérték a keresztséget, illetve a házasságkötést.
- Általában hogyan ítéli meg a mai politikai közegben a vallás szerepét – és mennyire jellemző a faluban?
Talán nem népszerű egyeseknek, amit mondok, de igyekszem „magunkat” távol tartani mindenfajta politikai befolyástól, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lenne az embernek (papnak, plébánosnak, hívőnek) magánvéleménye a politikai dolgok alakulásáról. Szeretném, ha a templom és közössége a „béke szigete” lenne, ahol nem a politikai meggyőződése szerint fogadunk be valakit, vagy távolítunk el valakit. Ez persze túl ideálisnak tűnik. A templomba járó híveinknek megvan a politikai meggyőződése, amit nem lehet prédikációkkal ilyenné, vagy olyanná formálni. Attól mert a „pap azt mondja” nem fog senki ide vagy oda szavazni. Ilyen megnyilvánulásokat nem is engedhetünk meg magunknak. Eddig sikerült jó kapcsolatot kialakítani mindkét oldal képviselőivel, mert nem a politikai meggyőződésünket vettük elő, hanem azt, hogyan tudunk együttműködni a faluért, az egyházközségért.
S még valami: amikor a Püspök atya ideküldött, kifejezte abbéli kívánságát, hogy nemcsak azokért vagyok felelős, aki templomba járnak, hanem mindenkiért, mert egész Apátfalva plébánosává nevezett ki. Vagyis gondolnom kell azokra is, akik katolikusok, templomba járnak, vagy éppen nem járnak; azokra is, akik a jobb oldalhoz tartoznak, és azokra is, akik a baloldalhoz tartoznak, vagy éppen nem tartoznak sehová – politikailag.
Bennünket Krisztus evangéliuma kell, hogy közösséggé kovácsoljon. És Krisztus tanítása mindenkié, aki a követőjévé szegődik.
Utolsó kommentek