HTML

Pátfalvai korrajz

Apátfalva község korrajza. Célom elsősorban az itt élő emberek szemével láttatni a falut. A minden napok történései hogyan határozzák meg a jövőt. Miben rejlik a továbblépés lehetősége. Van-e erre akarat? Vannak-e akik ezért tennének? Vagy bízzuk arra a néhány emberre akik eddig is hajlandóak voltak akár áldozatokra is? Vannak akikről tudunk, vannak akiket meg kell találni!

Apátfalvi képek

Utolsó kommentek

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Apátfalva bemutatkozott

2010.12.26. 11:29 :: andreas

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség meghívására Budapestre utazott egy lelkes apátfalvi csapat.

2010. November 19-20-21-én rendezték meg a Hagyományőrzők Akadémiája III. című rendezvényt.

Helyszín: Gerand Hotel Touring volt.

A továbbképzésre az egész ország területéről érkeztek népművelők, együttesek vezetői, pedagógusok és polgármesterek.

Az elmúlt két év továbbképzésein az elméleti ismeretekből igyekeztek átfogó képet adni a szervezők, az idei képzést teljesen „gyakorlat" centrikusra tervezték. Ígérték:”Példákat és módszereket fogunk bemutatni, sok közös táncolással, énekléssel.” Ezen példák és módszerek bemutatói lettünk mi apátfalviak, annak apropóján, hogy az országban egyedülálló módon nálunk áll 6 kötetből a honismereti tankönyvcsomag. Az eredetileg 8 kötetesre tervezett Bíbic sorozatnak ez idáig 6 kötete készült el, ám így is irigylésre méltó. Tehát ez alkalommal, nem hallgatóságnak utaztunk Budapestre, hanem a péntek délutáni program előadóiként.

2010. november 19-én pénteken délelőtt első előadóként V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium Államtitkára tartott előadást, A népművészet és a hagyományok szerepe a vidékfejlesztésben. A fejlesztési stratégiák, pályázatok milyen módon ösztönzik, támogatják a falusi közösségeket hagyományaik megtartásában és tovább-adásában címmel.

Ebéd után a következőképp ismertetett minket Héra Éva a továbbképzés szervezője:

  Vendégünk: Apátfalva

 Minden gyerek „megtanulja" Apátfalvát az óvodában és iskolában. A koncepció, a módszerek, a gyakorlat, a helyi tankönyvek stb. bemutatása. Számunkra azért példa, mert a helyi hagyományokra építve szerveződik a község teljes társadalma és intézményei; óvodától az iskolai oktatáson át a civil közösségekig. Része ennek a munkának a hagyomány minden eleme; a falutörténettől, a családok életmódjáig, a természetismerettől a folklór elemeinek továbbadásáig.

Akik bemutatkoznak: a falu polgármestere, az iskola pedagógusai, a civilszervezetek, s a táncegyüttes vezetői; mesélők, táncosok, zenészek, kézművesek. Nem csak a tapasztalatot vihetjük majd magunkkal, hanem táncolunk, énekelünk és kézműveskedünk is vendégeinkkel.”


Ilyen bemutatás, és az előttünk szóló előadó után, nagy felelősség hárult ránk előadókra, hisz igen magasra tették a mércét.

Először Tóth Tamás a citerazenekar vezetője mit kisbíró vonult be, ékes szólással mondta el, mire is számíthat a hallgatóság délután 2-től 9 óráig. A bevezető előadást Móricz Ágnes a Pátfalváért Egyesület elnöke tartotta, bemutatta a faluban folyó honismereti és hagyományápoló munkát. A vetített képes előadással kiegészített, élmény dús beszámolója nagy tetszést aratott.

Másodikként Csenteri Andrea óvónő beszélt az óvodában folyó zeneovi tevékenységről, melyben mozgáskultúra, és néptánc is ötvözve van.

Urbancsok Zsolt a Bíbic könyvek kitalálójaként, a pályázat megírásáról, a könyvek témaköréről, a kitűzött célokról beszélt:


” 2002-ben elkészült a hatodik Bíbic könyv is, az apátfalvi Művelődési ház gondozásában. A felső tagozatos oktatásba beépíthető könyvek egy-egy tantárgyhoz kapcsolódóan írják le a falu értékeit, megőrzésre érdemes hagyományát. A könyvek nyelvezete egyszerű, mindenki számára közérthető. Talán ez a Bíbic a könyveknek a legnagyobb értéke. Az eddig elkészült könyvek:

1. Urbancsok Zsolt: „…Mint fatörzsből gyönge ága…” -Apátfalva története, és a csanádi térség a kezdetektől 1956-ig.

2.Tóthné Hanyecz Katalin: „…Amerre a nap lejár…”Környezet- és természetvédelem Magyarországon. Erdei iskola a Maros árterén.

3. Mátóné Antal Júlia: A dáli ugartól Belezig. - Apátfalva természet- és gazdaságföldrajza.

4. Balázs Katalin: „Mikoron az úr Jézus a földön járt...”- Az apátfalvi népköltészet, mágia és hitvilág, népi imádságok, az apátfalvi nyelvjárás.

5. Vargáné Nagyfalusi Ilona: Múltunk szőtte örökség. Az apátfalvi népi építészet, népviselet, hímzés és népi mesterségek.

6. Vargáné Nagyfalusi Ilona- Vargáné Antal Ilona: Gyí, paci paripa! - Népi játékok, mondókák Apátfalván.

A hátralevő két könyv szerkesztési, kiadási munkái folyamatban vannak, a következő témákban jelennek meg:

- Az apátfalvi népdalok, Kardos István vőfély élete és dalai.

- Szokások Apátfalva népéletéből.”

Bemutatta a könyvek tematikáját, a mind a 6 könyvben közös részeket, s minden kiadványból idézett egy-egy részt.

Az én feladatom az általam megírt kettő Bíbic könyv bemutatása. Ismertetni kellett a témákat, fejezeteket, az oktatás gyakorlati megvalósítását, ötleteket, szaktanácsot adni a kezdőknek. Előadásom könyvajánlóval és szakirodalom ajánlóval zárult. A szünet után Tóth Tamás apátfalvi népdalokat tanított a résztvevőknek, majd Tőtős Hortenzia a néptánc oktatásáról és Kardos István vőfély munkásságáról beszélt. Vacsora után Kakas Istvánné csuhékiállítása nyílt meg és ki is lehetett próbálni a csuhéfigurák készítését. Zárásként néptánc oktatás és táncház vette kezdetét, a dél-alföldi néptánc kincs Kardos István a népművészet mestere motívumai alapján. Hazafelé a buszon átbeszéltük az elmúlt évek alatt végzett hagyományőrző munkát, a megírt könyveket, a megnyert pályázatokat, megtartott helytörténeti órákat és kézműves foglalkozásokat. A terveket illetően ki-ki elmondta merre tovább, ki milyen új területen tervezi magát kipróbálni.

 

A képeket az alábbi helyen lehet megtekinteni:

 



Vargáné Nagyfalusi Ilona

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek vargáné nagyfalusi ilona

Bökény népe – hagyományőrzés Apátfalván

2010.07.30. 18:53 :: andreas

Beszélgetés Szalamia Jánossal az egyesület vezetőjével

 

Nemrégen rábukkantam a honlapjukra. A kevés időmben nézegettem az oldalt és találtam érdekes dolgokat. Bizonyos fokig engem is érdekel a hagyományőrzés.

Szeretném ha válaszolna kérdéseimre - az újság politika mentes, elsősorban tényszerű.

 

·          Miért éppen Bökény? Férfinév, jelentése erdőcske. Olvastam az alapszabályt és nem találtam utalást az elnevezésre. Apátfalviakból áll a tagság elsősorban és ott is tevékenykedik.

 

Az egyesületünk a közeli Bökényi halom (mint lehetséges temetkezési és szertartás színhely) és a hajdani ős emlékére és tiszteletére való tekintettel vette fel a Bökény népe nevet. Kálti Márk udvari krónikás leiratában létezik egy családfa leírás, mely Noétól eredezteti Attilát, Árpádot és az Árpád-házi királyainkat. Attila felmenői között szerepel Bökény vezér.
A csapat ami kialakult javarészt hasonló hitű és érdeklődésű emberek egymásra találása, akik között az idők folyamán jó barátságok szövődtek. A makói tagokat is az emberi kapcsolatok kötik Apátfalvára.
A táborhelyünk a régi MHSZ-es kispuska lőtéren van, amit az elmúlt években majdnem teljesen felújítottunk társadalmi munkában. Jó kis hely távol a világ zajától. Ha jó a társaság, itt könnyű kikapcsolódni, ez is elég erős vonzerő sokak számára. Az edzéseket, az örömíjászatot és az összejöveteleket is itt tartjuk, ha az időjárás lehetővé teszi.


·          Meghatározható az identitásuk a mai közéletben? Az egyesület elkötelezett-e valamely párt irányába vagy politika mentesen - tisztán„nemzeti” alapon működik?

 

Világnézetünk természetesen nemzeti, politikai tevékenységet, mint egyesület nem folytatunk. Elképzelésem szerint hagyományt őrzőknek és nem őrzőknek kötelessége Magyar Hazában és Magyar Nemzetben gondolkodni, mivel Magyarok vagyunk és Magyarországon lakunk.

 

·          Milyen az elfogadottságuk a környezetükben? Miért ellenzik többen Bökényben a működésüket?

 

Az egyesületen kívüliek hozzánk való viszonyulása sokféle. Akik hasonlóan gondolkoznak a világról, azok rokonszenveznek velünk, akik nem... Azt mondhatom minden érmének két oldala van. Az igazság szép dolog, de akik az adott ügyben hallgatnak, vagy hazudnak azok kevésbé értékelik. Tehát különböző az érdek, ezért vannak akik nem szimpatizálnak velünk. A Bökényi ellenzőknek (kb. 2-3 fő) egy értelmes kifogásuk nem volt az ott tartózkodásunk ellen. 

 

·          A tagtoborzást milyen körben végzik? Mennyire önfenntartók, részesülnek valamilyen „hivatalos” támogatásban a civileken kívül?

 

Toborzást nem végzünk, aki el akar találni hozzánk nyitva találja a kapukat. De csak egyenes és dolgos embereket várunk. Anyagilag főképp saját magunkra támaszkodhatunk. A pénzt munka oldalról igyekszünk megközelíteni, ami megcsinálható azt nem vesszük meg.  Rendezvényeinkhez és anyagszükségleteinkhez több felöl, vállalkozóktól és magánszemélyektől is kapunk támogatást. Részletesebben a honlapunkon. http://www.bokenynepe.gportal.hu

  

·          A hagyományőrzést milyen módon ismerik? Tagjaik között vannak szakemberek a témához kapcsolódó tanulmányokkal, vagy csak önképzéssel, hallomásból szerzett információk felhasználásával élnek?

 

Mivel a hagyományaink egy része elveszett, vagy még tisztázásra vár, ezért azt újra kell teremteni. Ez zajlik országos szinten, persze feltöltve szakmával, kutatómunkán alapulva. Van köztünk néprajzos végzettségű is de alapvetően kézhez kapjuk az ismeretanyagot. Elméleti képzés mellett van lehetőség a gyakorlatban való tapasztalásra, mely nélkül minden feltételezés csak teória marad. A csak jelző nem helyén való, ha ön is ismeri a józan paraszti ész kifejezést. Nem vagyunk annyira mélyen a témában, mint egy professzor, de lehet, hogy nincs is olyan szűk látókörünk, amit a mélyreható kutatómunka megkövetel.

 

·          Nem láttam még a bemutatóikat. Mennyire átfogóan ismertetik egy-egy mesterség,szakma anyagát?

 

Bemutatóink kézműves foglakozásaink a nézőközönség kora és az időkorlát szerint tudnak elmélyülni. Természetes, hogy fél óra alatt nem lehet mindent megmutatni és elmondani. Igyekszünk egy valóságos , érdekes képet kialakítani a nézőben, vagy a foglakozáson résztvevőben az adott foglalkozás anyagával kapcsolatosan. Például, ha íjásztatunk, akkor a cél az, hogy az érdeklődő fél kézbe vegyen egy íjat, megismerhesse részeit, történelmünkben betöltött szerepét és ki is próbálhassa azt.

 

·          A fegyvereket saját maguk készítették vagy gyűjtötték?

 

A fegyvereket javarészt vásároljuk, vagy cseréljük az általunk készített kézimunkákkal, fegyverekkel, kiegészítő tárgyakkal (pl.: tegez)

 

·          Saját szórakoztatásra vagy bizonyos díjazásért vállalnak bemutatókat?

 

Bemutatók és az arra való felkészülés természetesen szórakozás a csapat számára,  ezt senki sem végzi főállású munkaként. Azonban az autók nem mennek benzin nélkül, a nyílvessző is drága mulatság főleg ha egy kezdő veszi kézbe az íjunkat. Mindezek mellett mindenkinek meg van a rendes kenyérkereső szakmája, abból él.

Célunk, hogy példát mutassunk őseink hite, tudása és embersége segítségével a ma embere számára. Megértse mit kapott az által, hogy magyarnak született. Emelt fővel járhasson és megtalálja a helyét az életben.
"Magyarnak lenni, büszke gyönyörűség."

 

Szólj hozzá!

Címkék: hagyományőrzés

Apátfalvi falunapok

2010.07.11. 09:32 :: andreas

Apátfalva Község Önkormányzata tisztelettel meghívja falunk lakosságát a
XV. Szent Anna Napok  -  Apátfalvi Falunapok rendezvényeire

2010. július 23. (péntek)
19.30. Opál Hastánc Csoport bemutatója—20.00- Utcabál a Zsomboys együttessel

Helyszín: Faluház előtti tér
2010. július 24. (szombat)
9.00. Ünnepélyes megnyitó  Megnyitó beszédet mond:Varga Péter polgármester

Helyszín: Faluház előtere
9.15. Kiállítások megnyitója
Kiállítás a Faluház 50 évéről
Kiállítás a Hímző szakkör munkáiból
 A kiállítást megnyitja: Móricz Ágnes
Fazekas István terem felavatása           A kiállítást megnyitja: Kerekes Gézáné
Kiállítás Vári Ferencné festményeiből A kiállítást megnyitja: Mátó Lajos  Helyszín: Faluház előtere
Iskolatörténeti kiállítás         Helyszín: Általános Iskola előtere
9.30. Vízifoci             Helyszín:Hunyadi utcai park
9.30. Veterán járművek felvonulása a falu utcáin
10.00. Veterán járművek bemutatója  Helyszín: Hunyadi utcai park
10.00. Magyar Honvédség Szegedi Toborzó Iroda bemutatkozása Helyszín: Faluház előtti tér
10.00. Ünnepi műsor : Óvodás néptánc  - Iskolás néptánc -  Hagyományőrző Csoport műsora - Kerekes Márton Népdalkör és - Citerazenekar műsora - Opálka gyermek hastánc bemutató - Kétegyházi Román Néptánccsoport műsora
Helyszín: Faluház előtti tér
10.00. Mesterségek sétánya   Helyszín: Régi könyvtár előtti tér
10.00.-13.00. I. Tárcsa-party   Helyszín:Faluház előtti tér A falunapi programok egyik új színfoltja a Tárcsa – party, melyre grillen illetve tárcsán sütni szerető csapatok (6 fős) jelentkezését várjuk. A „Tárcsa party verseny, melynek nevezési díja 500,-Ft csapatonként. Minden résztvevő csapat 2 kg csirkemellet kap a versenyhez. Székeket és asztalokat is biztosítunk. Az összes egyéb kelléket a csapatoknak kell magukkal hozni (tárcsa, fűszerek,egyéb kellékek). A csapatokat „tapasztalt” zsűri fogja értékelni.
Jelentkezési határidő: 2010. július 20. 12 óráig a Faluházban!

13.00. I. Tárcsa-party eredményhirdetése  Helyszín:Faluház előtti tér
14.00- Parasztolimpia - Erős ember kerestetik  Helyszín:Faluház udvara
15.00. Díszpolgárok sírjainak megkoszorúzása
18.00. Varga Sinka József Vándorkupa - Ifjúsági és felnőtt elődöntők
Helyszín: Általános iskola pályája
20.00. Falunapi díszelőadás
Presidance Company: Hungarythm – Koreográfus-rendező: Vári Bertalan

Helyszín: Faluház nagyterme A Faluházban még korlátozott számban kaphatóak az előadásra jegyek 1.000,-és 1.500,-Ft-os áron!
2010. július 25. (vasárnap)
Lovas nap:     8.00. Lovas felvonulás
  a Faluház elől indul, az alábbi utcákon sorban:Nagyköz utca, Maros utca, Kölcsey utca,Kossuth utca, Kereszt utca, Rákóczi utca,Nagyköz utca, Széchenyi utca, Cserépszín,43-as főút, Árpád utca, Jókai utca, Dózsa György utca, 43-as főút,Rózsa utca, Béke utca, Kereszt utca,
9.00. Sportnap: Ping-pong verseny - Csocsó verseny - Aszfaltrajzverseny
Helyszín: Általános iskola
9.30- Hátas ügyességi verseny
13.30- Fogatos ügyességi verseny
Gyermekprogramok  -  Állatsimogató 
Helyszín: régi futball pálya
16.00-20.00.Varga Sinka József Vándorkupa  - Ifjúsági és felnőtt döntők
Helyszín: Általános Iskola pályája
A Falunapok szponzorai: Apátfalvi Takarékszövetkezet-Bíró Antal vállalkozó-Apátfalvi Búzakalász Kft. Apátfalva-Csongrád Megyei Településtisztasági-Kft. Szeged-Dancsi és Társa Kft. Makó-Makó-Térségi Víziközmű Kft. MakóTransz-Depar Kft. Apátfalva

Mindhárom nap rendezvényeihez jó szórakozást,kikapcsolódást kívánnak a rendezők!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Apátfalva díszpolgára - Fazekas István emlékére

2010.04.04. 08:45 :: andreas

Mély fajdalommal tudatjuk, hogy súlyos veszteség érte falunkat. Az apátfalvi népzene, citeramuzsika őrzője és átörökítője Fazekas István március 31-én súlyos betegségben, 73 évesen itt hagyott bennünket.

Temetése április 6-án, kedden 13 órakor lesz az apátfalvi temetőben.

  
Apátfalva díszpolgára, Fazekas István emlékére

Tegnap reggelig bíztunk, hittünk abban, hogy újra köztünk lehet, hogy becsukhatja maga mögött a kórterem ajtaját és a tőle megszokott konok hittel folytatja a munkát. Nem így történt… 2010. márciusának utolsó napján 73 évesen elhunyt Fazekas István.

Fekete zászló az iskolán, a faluházon, a polgármesteri hivatalon. A gyász feketéje. Mély és hallgatag. Bármilyen sötét is a zászlók feketéje nem képes elnyomni azt a fényt, amit Fazekas tanár bácsi egész életével, lényével sugárzott mindazokra, akiket tanított.

Tanított gyermeket írni olvasni, zenélni, dalolni. Tanított felnőttet zenélni, dalolni. Tanított mindannyiunkat kitartó szorgalomra élete példájával. Nincs Apátfalván ember, aki ne ismerte volna. Ötven évnyi tanítói, tanári pályája során több nemzedék diákjai tapasztalhatták meg emberszeretetét. 1956-ban kezdte pályáját Szegeden, majd 1962-ben Apátfalvára helyezték, az akkor még működő belső-tanyai iskolába. Később bekerült a község iskolájába és töretlen hittel folytatta munkáját, ami nem csupán az órai tanítás volt. Szervezte, irányította a gyerekek szabadidős programjait, táborokba vitte diákjait, felnőtteket oktatott a dolgozók iskolájában és mindezek mellett zenélt. Zenei tehetségét felismerve zenekarába hívta őt a Szegedi Nemzeti Színház, de ő a tanítást  választotta. Önéletrajzában így írt: „…a tanításban nagyon megszerettem a pedagógus pályát.”

Igazi tanító volt. Hiszen a gyermekek között végzett pedagógiai munkássága mellett hívatásának tekintette a kultúra terjesztését, a népzenei hagyományok megőrzését. 1982-ben az ő vezetésével jött létre a ma már Kerekes Márton nevét viselő népdalkör és citerazenekar, amely számos országos elismerésben részsült. Még a kórházi ágyból is el akart menni a legutóbbi fellépésre. Számára az utolsó fellépésre…

Egyszer megkérdeztem tőle mi a titka?  Ezt mondta: „Lássák rajtad, hogy lelkesedsz, mert másképp ők sem csinálják rendesen.”

De mára elhallgatott kopott hegedűje, citeráját többé nem szólaltathatja meg. A harang szól ma érte ám élete zenéje bennünk tanítványaiban, egykori kollégáiban, barátaiban él tovább. Halála úgy hagy bennünk örök űrt, mint ahogy élte munkája örök példa mindenki előtt.

A testtől búcsúzunk, lelke bennünk él tovább! Köszönjük, hogy voltál! Isten veled Pistus tanárbácsi!

Móricz Ágnes

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

I. APÁTFALVI VIRÁGMAG-BÖRZE

2010.03.19. 13:52 :: andreas

Már az összes szomszédnak adott virágmagot, de még mindig van?
NE DOBJA KI, CSERÉLJE KI!
Kékből Marost lehetne rekeszteni, rózsaszín meg nincs egy szál se?
NE DOBJA KI, CSERÉLJE KI!
Már régóta szeretne virágoskertet, de nem tudja hogy kezdjen hozzá?
 
Jöjjön el a tavaszváró Virágmagbörzére, itt lesznek azok, akik segíteni tudnak – és még magot is kaphat az induláshoz!
Az apátfalvi civil szervezetek összefogásával
 
2010. március 21-én (vasárnap) 15.00 órakor az apátfalvi Faluházban
megrendezésre kerül a Virágos Apátfalváért Mozgalom első rendezvénye, az
 
I. APÁTFALVI VIRÁGMAG-BÖRZE
 
melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
 
A virágmagbörzén a Rákóczi u-i óvodások és a 2.a osztályos iskolások műsorral kedveskednek.
A rendezvényen részt vesz:
Czagány Gazdabolt (Templom u. 74.), Bokréta Virágbolt (Dózsa Gy. u. 2.), Simon Mihályné Virágüzlet (Nagyköz u. 16.), Szabó Tünde Virágbolt (Széchenyi u. 117.).
 
Mit is jelent a „Virágmag-börze”? Minden asszony, akinek virágoskertje van, ősszel virágmagot, virághagymát gyűjt, hogy jövő tavasszal ismét elültesse. Általában nem annyit gyűjt, amennyire szüksége van a következő évben, hanem jóval többet. Ami kimaradt, azt elosztogatja, vagy ha senkinek nem kell, kidobja. Most arra gondoltunk, cserélgessünk közösen, vagy akiknek egyáltalán nincs, de szeretne szép virágokat háza előtt vagy udvarán, kaphasson abból, amire úgy gondoljuk nem lesz szükségünk. Aki szeretne ebben részt venni, kérjük, hogy a magokat fajtánként tegye kis zacskóba és írja rá a virág nevét.
Szeretettel várunk mindenkit március 21-én vasárnap délután a Faluházba.
 
Apátfalva Község Képviselő-testülete Településfejlesztési Bizottság, Apátfalva Község Óvodásaiért Közalapítvány, Apátfalvi Budo Klub, Apátfalvi Gazdakör, Apátfalvi Polgárőr Egyesület, Bíbic Óvoda Apátfalva, Dózsa György Általános Iskola, Hagyományőrző Csoport, Mozgáskorlátozottak Csm-i Egyesülete Apátfalvi Csoport, Nagycsaládosok Egyesülete, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Pátfalváért Egyesület
 
Tisztelettel:
Varga Péter

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Ricanap, 2009.09.19. - Bemutatkozik Apátfalva

2009.09.18. 00:36 :: andreas

A Szeri Szeptember rendezvénysorozat következő eseményeként Ricanapra és Apátfalva bemutatkozására várjuk Vendégeinket az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjébe.

 Az Amerikából származó növény a 16–17. században az úri kertek dísznövényeként honosodott meg hazánkban, ahonnan idővel átkerült a paraszti kertekbe, majd onnan a szántóföldek, mezsgyék szélére.

 

 

A szemekből kinyert olaj a szegények táplálkozásában játszott fontos szerepet, illetve a zsír kiváltására szolgált a böjti időszakokban, a „tányérica” szárából pedig kerítést készítettek, vagy tüzelésre használták.

 

Bár az olajütők rég eltűntek, a napraforgóolaj egyre nagyobb szerepet kap  táplálkozásunkban. Itt működés közben bemutatunk egy prést, így kiderül, manapság hogyan sajtolnak olajat a magvakból.

 

Mivel a szemek kinyerése egykor társas munkának számított, kiváló alkalom volt az éneklésre, ismerkedésre, majd a közös mulatságra, a „ricabálra”. Ezt a hangulatot idézzük fel a Ricanapon a skanzen szegedi tanyájában.

 Ezen a napon – az Emlékpark vendégeként - az egész skanzent betöltő programokkal mutatkozik be Apátfalva. A Makótól 10 kilométerre, a Maros jobb partján fekvő település gazdag néphagyományába pillanthat be az, aki szombaton ellátogat Ópusztaszerre.

 

 

Különösen érdekes a több mint 40 szereplő közreműködésével bemutatott Apátfalvi Lakodalmas, amely hitelesen idézi fel az egykori lakodalmi szokásokat a templomi kihirdetéstől egészen a mulatságig. A skanzenben 14 órakor kezdődő, közel kétórás program a falu egykori jeles vőfélyének és híres táncosának, Kardos Istvánnak is emléket állít.

 

 A skanzen portáin kézművesek dolgoznak, többek között bemutatják az apátfalvi fehérhímzés készítését, a mézeskalács díszítését, a kosárfonás mesterségét, de ki lehet próbálni a szövést, vagy a csuhézást is.

 

Megkóstolhatják a „pátfalvi kőttest”, sőt, az ügyes háziasszonyok a kemence mellett a sütés fortélyait is elleshetik.

 

A játékos kedvűek „Parasztolimpián” vetélkedhetnek, azaz kipróbálhatják magukat különböző népi ügyességi játékokban, aki pedig még többet szeretne tudni Apátfalváról, az viseleti bemutatóban és régi fotókból összeállított kiállításban gyönyörködhet.

 

Várja Önt az Emlékpark, várja Apátfalva!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek kultúra

Ünnepélyes átadások

2009.02.25. 08:27 :: andreas

Sajtóközlemény

 
Apátfalva Község Polgármesteri Hivatal
2009. február 24.
 
Apátfalva Község Önkormányzata, az általa fenntartott intézmények 2007-2008-ban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Európai Uniós, hazai és saját forrásból összesen 151.926.514,- Ft. értékű projekt valósult meg Apátfalván 2008-ban. Közlekedésbiztonságot javító fejlesztések a 43-as úton, járdaépítés, útépítés és felújítás, utcanévtáblák, útbaigazító táblák kihelyezése, faültetés, esélyegyenlőséget javító intézkedések, akadálymentesítés, játszótér fejlesztés, építés; mind-mind Apátfalva élhetőbbé tételéhez járultak hozzá.
 
2009. február 26-án 15.30-tól Apátfalván különböző helyszínen ezen beruházások ünnepélyes átadására kerül sor, melynek meghívott vendége Dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő. Az átadó ünnepségek után 17.00 órától az apátfalvi Faluház Könyvtárában (Apátfalva, Templom u. 57.) Falugyűlés keretein belül ad számot Apátfalva Község Képviselő-testülete nevében Varga Péter polgármester a településen 2008-ban elvégzett munkáról, valamint 2009-es tervekről. Dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő a Falugyűlés vendége a Makói Kistérséget, benne Apátfalvát érintő munkájáról ad tájékoztatást.
 
Varga Péter
apatfalva.lap.hu
vargapster@gmail.com
20/533-38-43

Szólj hozzá!

Csatornaépítés Apátfalván

2009.01.09. 13:37 :: andreas

Tragédiákat előzhet meg a folyamatos karbantartás, fejlesztés

Csökkenhet a belvízveszély Apátfalván
 
Az Európai Unió is támogatja Apátfalva belvíz gondjainak megoldását. A Dél-alföldi Operatív Program belterületi csapadék- és belvízelvezetés támogatására 2007-ben kiírt pályázati kiírásán sikeresen indult Apátfalva Község; 10%-os önrésszel 91,5 millió forintos fejlesztést hajthat végre belvízelvezető csatornarendszerén.
 
Magyarország, ezen belül az alföldi települések különösen ki vannak téve a belvizek okozta veszélyeknek. Apátfalva déli településrészének belvízelvezető csatornarendszere a 70-es évek végén épült ki. Az elmúlt 30 évben csak kisebb fenntartási munkálatokat tudott elvégezni a település a csatornahálózaton, mely jelenlegi állapotában nem képes Apátfalva mélyfekvésű területeinek belvízmentesítésére. Az elfajult meder különösen 2000-ben és 2005-2006. csapadékos éveiben okozott gondot, amely a települési főgyűjtő csatorna vízelvezetési problémájának megoldását elsőrendű feladattá emelte.
Jelentős belvízi elöntések ötévente, katasztrofális belvizek 10 évente fordulnak elő Apátfalván. Kutatások szerint a szélsőséges időjárási helyzetek egyre gyakoribbá válnak, ezért a fejlesztendő létesítményhez tartozó területeken 10 éven belül jelentős belvízi elöntés lesz, amelynek negatív hatását a jelen beruházás mintegy 50%-ban tudja redukálni. Apátfalván 2000-ben történt belterületi belvízi elöntések során jellemzően lakóingatlanokban, közművekben történtek rongálódások, közegészségügyi veszélyeztetettség, valamint állategészségügyi problémák alakultak ki. Csak a lakóingatlanokban keletkezett károk helyreállítása 26 millió forintba került.
Ezen problémák kezelését megfelelően, költséghatékonyan csak megelőzéssel, az érintett közművek folyamatos karbantartásával, és fejlesztésével lehet megvalósítani. Ennek megfelelően Apátfalva Község 2007. óta folyamatos, jelentős erőfeszítéseket tesz a belvízvédekezés közműveinek karbantartására, fejlesztésére. Ennek keretében Apátfalva belvíz által leginkább veszélyeztetett részén 2007-ben a Dél-alföldi Területfejlesztési Tanács mintegy 2,5 millió forintos támogatásával kisebb fejlesztést hajtott végre, valamint önerőből 1500 m csatorna rekonstrukcióját végezte el. Azonban ennél jóval nagyobb hálózatrekonstrukciós és bővítési munka elvégzésére van szükség. Ezért óriási jelentőségű Apátfalva esetében, hogy nyert a Dél-alföldi Operatív Program felszíni vízelvezető rendszerek fejlesztésére kiírt Európai Uniós pályázaton. A 91,5 millió forint összértékű fejlesztés során 3861 méter csatorna fejlesztése valósul meg, melyből 2014 méter főgyűjtő csatorna és 1847 méter új felszíni vízelvezető csatorna építése valósulhat meg.
 
Apátfalva, 2009. január 6.                                                Varga Péter
 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Jelzőlámpa Apátfalván

2008.11.01. 18:54 :: andreas

 Megkezdődtek a 43-ast érintő közlekedésbiztonsági beruházások

 Novemberben már jelzőlámpa segíti a gyalogosokat Apátfalván

  
2007-ben nyert Apátfalva a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által az egy és kétszámjegyű főutak átkelési szakaszain közlekedésbiztonsági fejlesztéseire kiírt pályázaton. A közel 12 millió forintos fejlesztés kivitelezési szakaszba érkezett, a 43-as főközlekedési úton először Apátfalván.
 
2006-tól, Románia és Bulgária Európai Unióhoz történő csatlakozása óta ugrásszerűen, drasztikusan megnőtt a 43-as főút forgalma. Ez lehetetlen helyzetbe hozta a főút által kettészelt településeket Szegedtől Nagylakig. A rendkívül magas forgalom, köztük a napi kétezer kamion szinte elviselhetetlenné tette az út két oldalán élő mintegy 50000 ember mindennapi életét. Az úton való átkelés, felhajtás, lehajtás életveszélyessé vált, a főút menti házak kritikus zaj, rezgés, porszennyezésnek vannak kitéve, jelentősen rontva ezzel az itt élők életminőségét.
A forgalom lassítására, a balesetveszély elhárítására Apátfalván több intézkedést vezettek be 2007-ben, melynek során radaros sebességmérő, kommunikációs eszközt telepítettek a 43-as Makó felőli bevezető szakaszán, és a forgalombiztonsági szempontból legkritikusabb szakaszon polgárőrök segítették az átkelésben a gyalogosokat. Emellett a 43-as Főközlekedési Út Területfejlesztési Önkormányzati Társulás képviseletében Apátfalva Község polgármestere, Varga Péter és Dr. Buzás Péter, a térség országgyűlési képviselője folyamatosan igyekezett a figyelem középpontjában tartani az út okozta problémákat, ezzel megoldásra ösztönözni a döntéshozókat, az állami közút kezelőjét. Ennek eredményeként a Közlekedési tárca 2007-ben megnyitott egy 500 milliós pályázati alapot, melyre a 43-as menti települések szinte kivétel nélkül pályáztak – sikeresen.
Apátfalván két új forgalombiztonsági berendezéssel biztosított gyalogátkelőhely, valamint egy nyomógombos jelzőlámpával biztosított gyalogos-átkelőhely fejlesztése, kivitelezési munkálatai kezdődtek meg a múlt héten a járdakapcsolat kiépítésével. A munkálatokat végző vállalkozás szerint novemberben már üzembe helyezik az apátfalvi berendezéseket.
Ezzel azonban véglegesen nem oldódnak meg Apátfalva 43-as főút okozta problémái, hiszen az M43-as Makóig történő elkészültével Apátfalva, Magyarcsanád, Nagylak közlekedésbiztonsági helyzete még súlyosabbá válik. Ezért a belterületi kerékpárút megvalósítása után Apátfalva tovább pályázik Makóval közösen külterületi kerékpárút megvalósítására, valamint felújítja, ezáltal biztonságosabbá teszi a 43-as mentén lévő összesen 6 buszmegállót is 2009-ben.
 
 
Apátfalva, 2008. október 27.
 
Varga Péter

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

"Black Bull Pub & Restaurant - Apátfalva

2008.10.26. 23:39 :: andreas

Új étterem nyílik Apátfalván: "Fekete Bika Étterem" néven

2008.október 30-a nevezetes dátum lesz a falu újkori történetében. Hosszú idő után nem bezár - hanem kinyit egy szórakozóhely. Új színfolt az igényesen kialakított vendéglátóhely, amely elsősorban a fiatalokat célozza meg. Az étterem azonban egyaránt alkalmas ebéddel ill. vacsorával egybekötött üzleti megbeszélések lebonyolítására, családi események megrendezésére. A határ közelsége miatt akár nemzetközi találkozók helyszíne is lehet. 

Bepillantást nyertem az üzlet  földrajzi elhelyezkedésére vonatkozó utalására és tervezett bevezetőjébe :

" "Apátfalva a Viharsarok déli, földrajzilag a Békés-Csanád-i löszháthoz, a mezőgazdasági termelés egyik legalkalmasabb vidékéhez tartozik. A múltban a régi Csanád megyében, a jelenlegi Magyarcsanád helyén feküdt. Ma Csongrád megye déli részén, a Maros folyó jobb partján, Makótól keletre, tíz kilométer távolságra fekszik s a 43-as főközlekedési út szeli ketté. Apátfalva már Szent István király korában is lakott terület volt. 1332-ben templommal és lelkésszel rendelkezett. Az első írásos emlék 1334-ből való, mely "Pothfalu"-nak említi. Egy 1447-ben kelt oklevélben a "Patfalva" nevet viseli. Az Apátfalva név eredete nem tisztázott, de a falu lakossága ma is a régi elnevezés szerint, "Pátfalvának" nevezi a mintegy 3500 lelket számláló, istenfélő, keményen dolgozó, vendégszerető emberek lakta községet."
A Fekete Bika Pub és Étterem Apátfalván a 43-as út mentén található.
A közel egy évig tartó felújítás során az étterem új egyedi külső és belső arculatot kapott. A betérő vendég hangulatos, igényes környezetben választhat ét- és itallapunkról. A hagyományos és magyaros ízeken kivül az inyencek is kedvükre csemegézhetnek kínálatunkból.
A kellemesen elköltött ebéd vagy vacsora reményeink szerint olyan maradandó gasztronómiai élményt nyújt, hogy jellemző lesz a visszatérő vendég nálunk.""

 

 Az étterem bejárata -esti fényben.

1 komment

Címkék: hírek vállalkozó zölleiné takács anna

Apátfalvi lakodalmas az ötvenes években - fotókon

2008.10.19. 12:10 :: andreas

Szegedi Ifjúsági Napok 1955-ben 

  A képen balról Balázs (Gonda) István, Fejes (Cina) Mari, Beke Mihály, Molnár Bandi,
Púró Márti, Kardos András, Bernát István

 

A képen balról: Szakál Bandi bácsi és Rozika néni az örömszülők, Beke Pista bácsi klarinét,Fejes Pista  trombita, Púró Márti menyasszony,Kardos András völegény, Beke Miska (háttérben), Juliska néni és Kardos István bácsi a vőfély. 

 

  

 A képen Varga (Kukucs) Ferkó,Mátó Manyi és Beke Mihály látható.
 


A fényképeket Beke Mihálytől kaptam. 

Akinek van tudomása hasonló képekről jelezze legyenszíves.
Köszönöm.

Szólj hozzá!

Címkék: apátfalvi lakodalmas

Apátfalvi ingatlanbefektetési lehetőségek?

2008.10.05. 16:01 :: andreas

Érdeklődnek apátfalvi ingatlanbefektetési lehetőségek iránt

 
Közel 108 millió Forint értékben 9 apátfalvi utcán 4061 méter belterületi út felújítása, 1048 méter új út építése, valamint 3 utcán 670 méter járda rekonstrukciója, és 280 méter járda építése kezdődött meg hétfőn Makói Kistérségben lévő községben.
Az elmúlt egy évben Apátfalva Község Önkormányzata 624 millió Forint értékben nyújtott be pályázatokat európai uniós és hazai támogatási alapokra, 435 millió Ft. nyertes projektösszeg mellett 119 millió Ft. még elbírálásra vár, és csak egy 71 milliós projektet utasítottak el - a két útépítésből az egyiket. A Makói Kistérségből egyedüliként Apátfalvának ítéltek támogatást a Dél-alföldi Operatív Program keretében belterületi utak építésére és felújítására. Ehhez társult a DARFT TEUT, valamint a DARFT TEKI hazai pályázati alapokból támogatott két kisebb volumenű projekt, egy utcának az útfelújítása, valamint közel egy kilométernyi járda építése és felújítása.
Az összesen 3 db nyertes, útfejlesztési és járdarekonstrukciós projekt közbeszerzési eljárása 2008. augusztusban indult és szeptember közepére eredményesen lezárult. Az apátfalvi képviselő-testület a Délút Kft. ajánlatát fogadta el, bruttó 107 millió 807 ezer Forint értékben. 2008. október 30-ig kell a nyertes kivitelező vállalkozásnak befejezni Apátfalva egyik legnagyobb út és járdaépítési beruházását.
A most zajló munka egy átfogó infrastruktúrafejlesztési program része. Apátfalván 8 utcát kell még szilárd burkolattal ellátni és mintegy 10 kilométernyi járda teljes körű rekonstrukcióját kell a közeljövőben elvégezni. Ez a nagyarányú forráshiánnyal küszködő kistelepülésen csak pályázati támogatások segítségével valósulhat meg. Ezért a település mindent megtesz annak érdekében, hogy időben, jól előkészített projektekkel álljon készen a kiírásra kerülő pályázati források megszerzésére. Ez azért is fontos, mert a Makói Kistérség eddig soha nem látott fejlődés küszöbén áll. Hat településen, köztük Apátfalván is szennyvízcsatorna beruházás valósulhat meg, Makón több milliárd forint értékben fejlesztik a fürdőt, és a régió számára kiemelkedően fontos M43-as autópálya építése is elkezdődött.
Ezek a fejlesztések felértékelik Apátfalvát az ingatlan-fejlesztők körében. A településen több olyan ingatlan van, amely iránt az előző hetekben, hónapokban kisebb-nagyobb befektető cégek érdeklődtek. Fontos szempont a kistérség és a település fejlődése mellett, hogy közel van Romániához, és két év múlva autópályán lehet elérni Nyugat-Európa bármely pontját, egy óra alatt Aradot, Temesvárt, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Orosházát. 10 perc alatt a makói Ipari Parkot. Ezért nem csak ipari jellegű befektetések jó célpontja lehet Apátfalva, hanem lakóingatlanok iránt is megnőhet a kereslet.
 
Apátfalva, 2008. október 3..
 
Varga Péter

1 komment

Címkék: hírek

Út és járdafejlesztés Apátfalván

2008.09.24. 18:36 :: andreas

Apátfalva sikeres az uniós és hazai támogatásokért folyó versenyben

Régen várt út és járdafejlesztés kezdődik meg Apátfalván
 
Közel 108 millió Forint értékben 9 apátfalvi utcán 4061 méter belterületi út felújítása, 1048 méter új út építése, valamint 3 utcán 670 méter járda rekonstrukciója, és 280 méter járda építése valósulhat meg a Makói Kistérségben lévő községben.
 
Az elmúlt egy évben Apátfalva Község Önkormányzata 624 millió Forint értékben nyújtott be pályázatokat európai uniós és hazai támogatási alapokra, 435 millió Ft. nyertes projektösszeg mellett 119 millió Ft. még elbírálásra vár, és csak egy 71 milliós projektet utasítottak el - a két útépítésből az egyiket. A Makói Kistérségből egyedüliként Apátfalvának ítéltek támogatást a Dél-alföldi Operatív Program keretében belterületi utak építésére és felújítására. Ehhez társult a DARFT TEUT, valamint a DARFT TEKI hazai pályázati alapokból támogatott két kisebb volumenű projekt, egy utcának az útfelújítása, valamint közel egy kilométernyi járda építése és felújítása.
Az összesen 3 db nyertes, útfejlesztési és járdarekonstrukciós projekt közbeszerzési eljárása 2008. augusztusban indult és szeptember közepére eredményesen lezárult. Az apátfalvi képviselő-testület a Délút Kft. ajánlatát fogadta el. Bruttó 107 millió 807 ezer Forint értékben. 2008. október 30-ig kell a nyertes kivitelező vállalkozásnak befejezni Apátfalva egyik legnagyobb út és járdaépítési beruházását.
A most zajló munka egy átfogó infrastruktúrafejlesztési program része. Apátfalván 8 utcát kell még szilárd burkolattal ellátni és mintegy 10 kilométernyi járda teljeskörű rekonstrukcióját kell a közeljövőben elvégezni. Ez a nagyarányú forráshiánnyal küszködő kistelepülésen csak pályázati támogatások segítségével valósulhat meg. Ezért a település mindent megtesz annak érdekében, hogy időben, jól előkészített projektekkel álljon készen a kiírásra kerülő pályázati források megszerzésére. Ez azért is fontos, mert a Makói Kistérség eddig soha nem látott fejlődés küszöbén áll. Hat településen, köztük Apátfalván is szennyvízcsatorna beruházás valósulhat meg, Makón több milliárd forint értékben fejlesztik a fürdőt, és a régió számára kiemelkedően fontos M43-as autópálya építése is elkezdődött.
 
 
Apátfalva, 2008. szeptember 23.
 
Varga Péter

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

A fodrász vállalkozó - Fodorné Kerekes Anna

2008.08.31. 16:43 :: andreas

A faluban élő vállalkozók közül a fodrász Fodorné Kerekes Annát kerestem meg kérdéseimmel
 
-    Apátfalvi vagy makói? Erre nem tudtam rájönni, miután egy közösségi oldalon makóinak jelölöd magad, azonban apátfalvi a címed?
 
Gyermekkorom óta itt élek Apátfalván. Itt kezdtem el a vállalkozásomat 1988-ban. Azóta is itt lakom és dolgozom. Apátfalvi vagyok olyannyira,hogy a nagyszüleim ismert táncosok voltak: Kerekes Burkus Márton és felesége Csapó Veronika szerepelt a 30-as években az akkor országos hírű „Pátfalvai lakodalmas „ műsorban, ahol magyar csárdást táncoltak. Benne volt a vérükben a tánc és a zene.  A nagypapámék 16- an voltak testvérek, ő volt a legidősebb közülük. Életvidám, humoros ember volt, szerette a társaságot, sokan felkeresték az ország több pontjáról, hogy megnézhessék a tánc tudását. A nagyszüleimnek 7 gyermeke született és már csak az édesapám él közülük, aki a legfiatalabb a családban. Sajnos neki már nem volt lehetősége, hogy folytassa a családi hagyományt, bár nagyon szeret táncolni. Én is szerettem volna táncolni tanulni, de akkorra már megszűnt a néptánc csoport itt a faluban.
 
 -  Szereted a szakmádat? Gyermekkori álmod a fodrászat vagy  az élet hozta így? Az apátfalvi közeg meghatározza, hogy az emberből mi lesz?
 
Női fodrászként kezdtem a szakmát, majd később mestervizsgáztam női – férfi fodrászatból. Gyerekkori álmom volt, hogy fodrász lehessek. Más szakmára nem is gondoltam soha.
Régen Apátfalván még az emberek többsége földműveléssel foglalkozott, mivel itt a környékben nem voltak gyárak. Így akkoriban a közeg még jobban meghatározta hogy mi lesz az emberből. Ma már viszont ez megváltozott. Vannak akik a földművelést folytatják továbbra is, de vannak akik középiskola utána főiskolára, egyetemre mennek tanulni. Így sokan közülük már vissza se jönnek ide dolgozni, mivel a nagyobb városokban jobban tudnak boldogulni.
 
-   A szolgáltatásból  meg lehet élni a faluban? Az ügyfélkör nagyságáról nem kérdezlek - nem az apeh-tól jöttem. Csupán annyira érdekel, hogy mennyiben érződik meg a látogatottságon az emberek anyagi lehetőségeinek változása?
 
Régen könnyebben meglehetett élni a fodrász fizetésből, mostanára viszont már nem elég ez az egyetlen bevételi forrás. A falu öregszik, a fiatalok elköltöznek a városba, ahol több a lehetőség. Így a vendégkör egyre csökken. Kevesebbet költenek a szépítkezésre az emberek az anyagi helyzetük miatt.
 
-    Egy-egy nagyobb esemény meglendíti a forgalmat?  Gondolom ünnepek, családi események előtt többen rendbe szedetik a "fejüket"?
 
A nagyobb események alkalmával, mint például lakodalom, bál, ballagás, halottak napja, búcsú...stb. természetesen jóval többen szépítkeznek. Viszont kevesebb a vendég, ha elkezdődik a  nyári munka a földeken.
 
-    Mennyiben kérik a hagyományos frizurákat és milyen az újítási kedv a modern hajköltemények iránt?
 
A bálokra, lakodalmakra kontyot, feltűzött frizurát kérnek a vendégek. Az idősebb korosztály inkább a hagyományos frizurát kedveli, míg a fiatalabbak szeretik az újítást, a minél divatosabb frizurákat, színeket, formákat.
 
-   A régi öregek még borotválkozni is a "borbélyhoz" jártak. Ma is előfordul?
 
Tudomásom szerint ma már nem engedélyezett a borotválkozás , ha igen, akkor gumikesztyűben lehet (AIDS miatt). De természetesen ezt meg kellett tanulnunk.
 
-     Te mint szolgáltató a faluban sok emberrel kerülsz kapcsolatba. A fodrásznál az emberek "kinyílnak", beszélgetnek. Mi a jellemző? Kiegyensúlyozottak, jó a közérzetük általában? Vagy inkább tele vannak panasszal - "nehéz az élet" címszóval?
Mindig az aktuális eseményekről beszélnek a vendégeim, most a falunap volt a téma, kinek mi tetszett, mi nem, ki milyen ruhában volt. De már készülnek a búcsúra is, ki mit fog főzni, sütni, ki mennyi vendéget vár. Az üzletemben véleményem szerint családiasnak mondható a hangulat, hiszen szinte minden vendégem ismeri egymást. Így sokat viccelődünk, nevetgélünk. Még akinek esetleg rosszabb a kedve az is elfelejti egy kis időre a baját. De vannak napok amikor komolyabb a hangulat, ezért a gondokról beszélgetünk, hiszen ebből is van bőven mindenkinek, ilyenkor "nehéz az élet".
 
 -     Az idők folyamán  változtak a problémák? Milyen a község hangulata, az emberek bíznak-e a jövőben? Miben látják a reményt?   Miből tudnak megélni?
 
 Az idők folyamán a problémák úgy változnak, ahogy az emberek pénze fogy. Régebben nem beszéltek a kiadásokról, áremelésekről ennyire sokat, ma már ez mindennapi téma lett. Hiszen akkoriban még a piacon megvették a gyökeret, répát, hagymát, ma sajnos nem kel el az áru, sokat visszahoznak belőle a termelők. Sokszor még a kiadásokat sem fedezi a bevétel.
A jövő sokak szerint nagyon bizonytalan, így nehéz megválaszolni, hogy miben is látják a reményt, hiszen egyre több gonddal kell szembe nézniük. Sokan a mezőgazdaságból élnek, kevés az iparos, mivel az elmúlt években sokan megszüntették a vállalkozásukat, mert egyre több terhet rónak ki a vállalkozókra és így nem tudnak már megélni belőle. Több munkahely megszűnt, így a munkanélküliek száma is nőtt. Sokan rákényszerülnek, hogy Makóra, Szegedre járjanak be dolgozni.
 
-     A faluban történő kulturális események mennyire foglalkoztatják az embereket? Sok van belőle vagy kevés? Szeretnének-e a főbb programokon kívül - gondolok pl. a Búcsúra,a  Szent Anna Napokra - más eseményeket is a faluban tudni?
 
Most már kevesebb rendezvény van a falunkban, hiszen régebben volt például Farsangi bál, Szüreti bál, Katalin bál, de ezek ma már nincsenek, pedig lenne rá igényük az embereknek. A falunapok programjain sokan szoktak részt venni. Az idei évben a felújított „Apátfalvi lakodalmas" volt a fő program, amely nagy sikert aratott. Az esemény napi téma még most is a községben. Jó lenne ha minden évben megismételnék. 
Örülnének az emberek, ha gyakrabban lennének programok itt a faluban, hiszen például a fiataloknak igen kevés a szórakozási lehetősége.  Már se a mozi, se a presszó nem nyújt lehetőséget arra, hogy összejöjjenek az emberek egy kicsit szórakozni vagy beszélgetni.
 

Szólj hozzá!

Címkék: vállalkozó fodorné kerekes anna fodrász

"Európa ideér" - Apátfalva negyedik pályázati sikere

2008.08.27. 10:20 :: andreas

"Európa ideér" - Harminc év után teljesen megújul az Általános Iskola Apátfalván

Az alapfokú oktatás folyamatosan fejlődik Apátfalván. 2006-ban HEFOP pályázati rendszerben uniós támogatással az integrált nevelés fejlesztése történt meg. Ennek is köszönhető, hogy a makói kistérség egyik legjobb általános iskolájában folyamatosan nő a beíratkozott gyermekek száma, a 2008-2009-es tanÉvben is két első osztályban indul meg az oktatás. A jelentős szakmai fejlesztés teljes sikerét már csak az iskola infrastrukturális állapota hátráltatta. Az apátfalvi általános iskola főépülete a 70-es években épült, azóta felújítás nem történt. Az épületek műszaki állapota jelentősen leromlott, berendezése az eltelt évek alatt csak részlegesen újulhatott meg. Apátfalva Község Önkormányzata 2008. január végén pályázatot nyújtott be a Dél-alföldi Operatív Program keretében az oktatási intézmények fejlesztésére kiírt pályázaton - mára kiderült, sikerrel. Több, mint 145 millió forintos uniós és hazai támogatás, valamint közel 17 millió forint önerő felhasználásával 162 millió Forint értékben 2009-ben teljes felújításon esik keresztül az apátfalvi Dózsa György Általános Iskola. "Európa ideér" a pályázat címe, mely az Új Magyarország Fejlesztési Program pályázati időszakában az eltelt másfél évben különös jelentéssel bír. A közlekedésbiztonsági kerékpárút, a belterületi utak fejlesztése, a szociális alapszolgáltatási központ akadálymentesítése után a negyedik fejlesztési cél, mely sikerrel szerepelt az uniós forrásokért folyó versenyben. Így összesen közel 310 millió Forint uniós támogatás kerül 2008-2009-ben Apátfalvára. További fejlesztési elképzelések is versenyben vannak, így a belterületi csapadékvíz és belvízelvezető csatornarendszer rekonstrukciója, valamint a családsegítő szolgálat felújítása, összesen 120 millió Forint értékben.

Miniszterelnöki sajtótájékoztató és háttéranyag az Oktatási Minisztérium honlapján
http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=723&articleID=231898&ctag=articlelist&iid=1

Kedvezményezettek listája okm.gov.hu-n
http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/ifp_kedvlist_080826.pdf

--
Varga Péter
www.apatfalva.lap.hu
vargapster@gmail.com
20/533-38-43
 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Fergeteges siker a "Pátfalvi lakodalmas"

2008.07.28. 17:25 :: andreas

Apátfalva rendkívül gazdag település. Nem azért gazdag, mert módos emberek lakják, nem azért gazdag, mert zsíros földje, jó legelője, csinos házai, tágas utcái vannak. Azért gazdag, mert erős, összetartó, dolgos, büszke nép lakja. Azért gazdag, mert az emberek, akik itt élnek és éltek tudták, hogy nem elég megszületni az élethez. Az életet élni is kell, gyötrelmeivel, szépségeivel, örömeivel és bánataival.

Apátfalvi Falunap, Pátfalvi Lakodalmas a Rádió7 honlapján

http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=32438
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=32424
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=32422
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=32420
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=32467
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=32388
http://www.promenad.hu/modules.php?name=coppermine&file=thumbnails&album=373

Varga Péter
polgármester
 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Apátfalvi lakodalmas - Csala Piri egykori népi táncos

2008.07.06. 11:08 :: andreas

Érdekes riportot készítettem - igazából nem is nevezném annak. Inkább csak „beszélgetés” édesanyámmal, akit az egykori „apátfalvi lakodalmas”- ról faggattam. Az emlékek nehezen jöttek elő, többször is neki futottunk.

 

- Úgy hírlik felújítják a faluban a régi lakodalmas táncműsort. Mesélj nekem légy szíves az „apátfalvi lakodalmas”- ról. Ahogy említetted már régebben – Te is szerepeltél benne.

Örülök neki, hogy felelevenítik a régi apátfalvi táncokat. Annak idején mi nem tartottuk ezt akkora eseménynek mint ahogy ma tűnik. Az idő megszépítette. Az idősebbek közül sem mindenki nézte jó szemmel. Azt mondták csak bohóckodás az egész – haragudtak hogy ilyennel töltjük az időnket. Ez részben érthető volt: az emberek többségének a lakodalmas szokások és a táncok természetesek voltak – nem értették miért kell ezt külön tanulni és aztán mutogatni. Szerencsére azonban voltak akik támogatták és türelemmel tanítottak bennünket.
 
Mikor alakult és hogyan épült fel a „táncegyüttes”
 
Ha jól emlékszem 1953 őszén alakult egy kisebb csoporttal az apátfalvi népi együttes.
Kardos István vőfély, Kovács Lajosné-Margitka néni – tánctanár, és Szigethy György néprajzszakos tanár vezetésével.
Az élő zenét Beke Pista bácsi és zenekara adta.
Az együttes tagjai voltak: az idősebbekkel kezdeném. Először is Kardos István bácsi – aki később a népművészet mestere címet kapta, - felesége Juliska néni, aki élete végéig az apátfalvi népviseletet hordta. Kerekes „Burkus” Marci bácsi és felesége, Gyenge Matyi bácsi és felesége, Deszpod Pista bácsi és felesége Kardos Ilona néni, aki a vőfély Pista bácsinak volt a húga.Tisza Jani bácsi és felesége Rozika néni, Tisza Pali bácsi és felesége.
A fiatalok - fiúk: Gonda Pista, „Kukucs” (Varga) Ferkó, Barta András, Bernát Jóska, az ötödikre sajnos nem emlékszem. 
A lányok: Tisza Juci, Tisza Erzsi, Mátó Kati, Mátó Manyi és Csala Piri (jómagam).A
kislányok: Csala Manci, Csala Erzsi, Kovács Margit, Balogh-Vígh Mari, Vári Mari.
A menyasszony Fejes „Púró” Márti, a vőlegény Kardos András.
 
Emlékezetem szerint a színpad úgy volt felépítve, hogy a balszélen volt a „menyasszonyos ház”, jobboldalt pedig a „vőlegényes ház”
A műsorszám úgy kezdődött, hogy elindult a menet a vőféllyel az élen, utána a vőlegény gyöngyös bokrétás kalapban, fehér bő ujjú ingben és fényes gombos mellényben,csizmában - amely kemény szárú volt. A vőlegény mellett két fiú, utána a többi fiú és a népviseletbe öltözött idősebb párok. A táncoló-mulató menetet kísérte a zenekar.
Amikor a lányos házhoz értek fogadta őket a menyasszony szüleit játszó Kerekes Marci bácsi és felesége, meg az egész lánycsapat a menyasszonnyal az élen. Mindenki apátfalvi népviseletbe volt öltözve. A lányokon-asszonyokon öt alsószoknya kikeményítve, a felső szoknya és a csipkés aljú kötény, felülről az ingváll és a mellény. Az  idősebb asszonyokon az úgynevezett „testhez álló” és a fejükön selyemkendő. A menyasszonynak gyöngyös pártája volt derékig érő szalagokkal.
 A menet énekelve érkezett a lányos házhoz. A
„Jaj de hosszú az az út,
amelyen a barna legény elindult,
barna legény térj vissza az utadról,
emlékezz a szombat esti szavadról.
Hosszú útról visszatérni nem lehet,
a szerelmet eltitkolni nem lehet,
a szerelem szélesebb a tengernél,
árvább vagyok a lehulló levélnél.”

népdalt adták elő. Mikor megérkeztek a vőfély kezdte mondani a lány kikérő rigmust, amely humoros volt és legalább tíz percig tartott. A lányos szülők kiadták a menyasszonyt és együtt indult a menet a vőlegényes házhoz. Útközben énekeltek, táncoltak.
A vőlegényes házhoz közeledve a zenekar rákezdte a „marsot”, mindenki táncolt és énekelt:
„Gyere ki Te vén boszorkány
nézd meg kit hoztunk!
Szőkét-e barnát-e
Kiért fáradtunk.
Ha nem tetszik visszavisszük édesanyjának,
Ki fölnevelte szép menyasszony lányának
.”
 
A vendég fogadására a menet elé jöttek az örömszülők és elkezdődött a mulatás.
Először a lányok tánca, amelyben égő gyertyával körbe fogták az újpárt és kiabálták:
„Sánta-e a menyasszony?”
Tánc közben a menyasszony csipkés keszkenővel eloltotta a gyertyákat.
A vőfély vezetésével elkezdődött a legények tánca: köralakban járták és körben csapkodták a csizmájuk szárát. Ezután következtek a kislányok táncukkal. Utána az egész együttes táncra perdült. Az idősek járták a régi szép pörgetős csárdásokat, amit csak Ők tudtak.
És eljött az idő amikor a menyasszonyról lekerüljön a gyöngyös párta: a keresztanya elvitte átöltözni.
Az ott maradottak félkörbe állva népdalokat énekeltek. Amikor a vőfély visszahozta a menyasszony – menyecskét egy hosszú rigmust adott elő, melynek a vége így szólt:
 
„....Míg menyasszonyunkat visszahozza lába,
Ez a kis menyecske vegyen részt a táncban”
 
Mikor a táncnak vége lett a menyecskét leültették és pólyás babát tettek az ölébe és énekeltek:
 „Ma menyasszony,holnap asszony,
Holnapután komámasszony.”
 
A vőlegény kalapjáról is lekerült a gyöngyös bokréta és eljárták az új párok csárdását. Az egész együttes táncra perdült és így ért véget a lakodalom. Zeneszóra mindenki meghajolt és levonult a színpadról, legutoljára zenekar.

 - Mennyi ideig tanultátok be a műsort és hol voltak a próbák?
 
Amikor az együttes összeállt még hetente voltak próbák,de később már ment minden próba nélkül is – mindenki tudta a dolgát. A próbák a Glück-házban voltak – akkor még a jelenlegi kultúrház nem volt meg.
A táncokra felkészülésnél az idősebbek segítettek a fiataloknak beöltözni, a sok szoknyát igazgatni. Marci bácsi mutatta be a régi táncokat.
A fellépésekre már Margitka néni és Gyuri bácsi nem jött velünk.
Különböző helyeken szerepeltünk: Apátfalván többször is. Volt rá igény: a szép ruhák, a jó zene vonzotta közönséget.
Azonkívül Hódmezővásárhely, Makó, Pitvaros, Nagylak, Magyarcsanád,Kiszombor,Földeák és még sorolhatnám ahol bemutattuk a műsorunkat.
Nem emlékszem pontosan, hogy meddig működött az együttes,de jöttek a nyári munkák és valahogy szétszéledt a társaság. Az idősek betegeskedtek, a fiatalok házasodtak és már új tagok nem jöttek az együttesbe.
 

Szólj hozzá!

Címkék: apátfalvi lakodalmas népi tánc csala piri elszármazott

Apátfalva egészségi állapota - Dr.Bitto Csaba háziorvos

2008.06.25. 13:07 :: andreas

 Megkérdeztem Dr. Bitto Csaba háziorvost Apátfalva egészségi állapotáról. A helyzet nem valami rózsás!   

-  Én Apátfalván születtem a mai orvosi rendelővel szemközti házban. Fráter doktor úr segített a világra, aki hosszú évekig volt körzeti orvos a faluban. Mint az előzőekből kiderül akkor még lehetőség volt  otthon szülni. Ma ez másképp van. Mi erről az Ön véleménye? Mennyire lehetne ez jellemző ma a  faluban? 
 
A saját véleményem az otthon szülésről: A szülés levezetése, ha nem komplikált a  dolog otthon is elvégezhető. Ilyenkor a nyugodt légkör, a szerető gondoskodó család sokat segítene a vajúdónak. Az újszülött is békésebb, nyugodtabb helyre érkezne meg. De ha nem várt esemény lép föl, annak kezelése már szakértelmet kíván. Ezt egy körzeti orvos nem tudja megtenni, csak olyan szakorvos,aki minden nap ilyen esetekkel foglalkozik. Otthon szülést tehát a kivizsgált, teljesen biztonságos, tervezhető esetekben akár ma is lehetne  végezni a családi háznál.
 
-   Milyen "beteg" a község? Az emberek mennyire használódtak el a mezőgazdasági munkában? A mai "kényelmesebb" élet érződik-e az egészségi állapotukon? Vagy az állástalanság-kilátástalanság még rosszabb tüneteket produkál?
 
A falunak nem kellene betegebbnek lenni, mint évekkel ezelőtt. Mégis többen fordulnak orvoshoz. Szerintem ennek az oka, hogy nincs munkahely, az emberek otthon ülnek, ráérnek betegnek lenni. Jobbak a körülményeink, többet eszünk, kevesebbet mozgunk. Rengeteget idegeskedünk. Az információ mennyiség, ami bennünket  ér többszöröse a réginek, nem tudjuk rendesen feldolgozni. Sok a psychésen sérült ember, nem foglalkozunk egymással. Régen összejártak a szomszédok kártyáztak, beszélgettek. Kibeszélték magukból a bajaikat, amelyek aztán nem nyomasztották tovább őket. Jártak templomba, ami megintcsak  segített a problémáik feloldásában. Ez sajnos ma nincs.
 
-   A betegek bíznak az orvosukban - sok mindent megbeszélnek velük. Így van ez itt is? Megkeresik  ügyes bajos dolgaikkal vagy csupán az egészség a téma? A vizitdíj megjelenése majd eltűnése mennyiben befolyásolta az Ön látogatottságát? A vízit díj bevezetésével itt is egészségesebbek lettek   az emberek?
 
A napi betegforgalmam a vizitdíj bevezetése előtt 50-60 fő között volt. A vizitdíj alatt 40-50 fő. Most megint naponta 50-60 ember fordul meg a rendelőmben. 4 óra - a rendelőben töltött idő - alatt, így óránként kb. 12-15 embert nézek meg. (30 éve a napi betegforgalom 20-30 fő volt, a falu lélekszáma a mainak majdnem a duplája). Sajnos csak az egészségügyi dolgokkal tudok foglakozni, ritka hogy másról is tudjak a beteggel szót váltani. Nehéz úgy beszélgetni, hogy a váróban 5-10 beteg türelmetlenkedik.
 
-   Az orvosi munka  csak húsz %-a a rendelési időnek, és nyolcvan % az titkárnői? Ezek az arányok  mit   takarnak?
 
Az arányok azt takarják, hogy a napi munkám 80%-ában nem orvosi munkát végzek. Adminisztrátor, titkárnő, számítógépes szakember, jogász, pénzügyi szakember stb. - ezt mind nekem kell megoldani. A papírmunka olyan mértékben megsokszorozódott, hogy a körzeti nővér munkaidejének 90-95%-ban csak ezt csinálja. Ezt tudom nehéz elhinni, de ez az igazságon nem változtat. Felvetődik a kérdés miért nem alkalmazok még egy adminisztrátort? A válasz eldől: a finanszírozásból amit kapunk a praxis után, abból nem lehet kigazdálkodni.

-   Az orvosi rendelőből nézve milyen az arány az idősebb ill. fiatalabb  korosztály között  Apátfalva   lakosságában. 
 
A falu öregszik. Kevés a fiatal, nincs munkalehetőség így elvándorol az értelmiség. Az olcsó házak miatt szegényebb családok költöznek a községbe, akik segélyből, esetleg (ez a ritkább) alkalmi munkából próbálnak megélni. Pár hete egy ismerősöm nem talált három embert kert ásásra 450,-Ft-os órabérért.(Én bruttó 1100,-Ft-ért ügyelek este)
 
-   Ön makói származású, hogyan  sikerült beilleszkednie a helyi közösségbe? Úgy érzi befogadták?
 
A beilleszkedéssel nem volt baj. Úgy érzem elfogadott a falu. Természetesen vannak emberek, akik nem nézik jó szemmel, hogy itt vagyok, de az ember nehezen tud úgy élni, hogy az mindenkinek megfeleljen.
 
-  Mielőtt Apátfalván háziorvos lett máshol dolgozott már?
 
Szegeden mentőztem 2 évet 1994-96 között, majd Békésen dolgoztam rezidensként egy háziorvos mellett -  ez a kötelező képzés része volt. 2000 óta vagyok Apátfalván
 
- Mennyiben vesz részt a falu közéletében?
 
A közéletben nem veszek részt. A Pátfalváért egyesületnek tagja vagyok - voltam, sajnos nincs sok szabadidőm, hogy részt vegyek a rendezvényeken.
A politika nem érdekel, így azzal sem foglalkozom.
 
 

Szólj hozzá!

Címkék: egészség bitto csaba háziorvos

Hitélet Apátfalván - Salamon László plébános

2008.06.11. 08:37 :: andreas

 
 
 
 
Megkerestem kérdéseimmel Salamon László plébános urat aki szívesen tájékoztatott Apátfalva hitéletéről és számomra  érdekes tanulságokkal szolgált. Többek között, hogy ma már nem a gyermekeket, hanem a  felnőtteket  kell a vallás fontosságáról meggyőzni:
 
-   Plébános Úr! Örömmel értesültem, hogy az apátfalvi egyházközségnek internetes oldala van, melyet Ön szerkeszt.
 
 
A mai kor követelményeinek igyekeztünk megfelelni, amikor internetes oldal szerkesztésébe kezdtünk. Szerintem semmi különös nincs abban, hogy egy plébániának internetes oldala van, lassan oda jutunk, hogy az lesz érdekes, ha valamelyiknek nincs. A magunk szerény eszközeivel igyekszünk jelen lenni, elérhető lenni. 
 
-   Ön apátfalvi származású vagy az egyház által került a községbe?
 
Kisteleki származású vagyok, 1997-ben szenteltek pappá Szegeden. Négy évet káplánként töltöttem Szentesen, Gyulán, a Szegedi Fogadalmi templomban. Közben elvégeztem Budapesten az egyházzenei karnagyképzőt. 2001-ben a Szegedi Szeminárium prefektusává neveztek ki, a főiskolán tanítottam, megszereztem a vallástudományi bölcsész diplomámat. Majd négy év után, a saját kérésemre plébánossá neveztek ki. Így kerültem Apátfalvára, és büszkeség és öröm tölt el, hogy egy ilyen nagy múltú közösséget szolgálhatok. Tavaly ünnepeltük a templom 250 évfordulóját.
 
-  Apátfalvát egykoron nagyon vallásos emberek lakták. A múlt rendszerben azonban sokan más nevelést kaptak. Sikerül-e újra a vallás felé fordítani az embereket – főleg a fiatalokat?
 
Ez érdekes kérdés, azért is, mert sokat gondolkodtam azon, hogy miért kell megfelelni annak a sztereotípiának, hogy a papnak az a dolga, hogy a vallás felé fordítsa az embereket, főleg a fiatalokat. De miért is? Ne értsen félre, a kérdés jó és helyén való, de más szemléletmóddal közelíteném meg a kérdést. Jézus Krisztus mustármagnak, tanúságtevőnek, kovásznak nevezi az ő követőit. Egyik gyönyörű példabeszédében azt mondja, hogy olyan az ő követése, mint amikor kimegy a magvető vetni. A búzaszemek különböző helyekre hullnak: köves talajba, út szélére, tövisek közé, és némely szem (az evangélium nevezi így) jó földbe, ahol 20-30-100 szoros termést hoz. Ez mélyen elgondolkodtatott, és rájöttem arra, hogy eddig én azt hittem, hogy a jó földbe hullott mag a többség, és ezen kell munkálkodnom papként, hogy sok legyen a jó földbe hullott mag. De ott van az a szó, hogy némely. Tehát egyáltalán nem többségről van szó. Meg különben is: mi az hogy 100szoros termést hoz egy mag? Egy magnak nem egyszeres termése van? Hát itt jön az én válaszom, hogy a Krisztus követése nem sokaság, mennyiség, hanem minőség kérdése, a munkám pedig inkább tanúságtétel, magvetés, jelként itt lenni. Nem kell belehajszolni magunkat a mennyiségi versenybe, hogy nálunk sok a vallásos emberek száma, régen milyen sok volt, bezzeg most… Nincs ennek így értelme. Erről azt hiszem le is kell mondanunk. A lényeg a minőség: akinek a szívébe hullik az isteni ige jó magja, az hozzon jó termést, és a példája által akár 20-30-100szorosat.
Tehát válaszolhatom azt, igen, a falunkat mindig vallásos emberek lakták, ez most is így van: ez meglátszik a templom látogatottságán, ami a környéken messze a legjobb. A vallás tehát ott van az emberek életében, akármilyen neveltetést is kaptak. Van, aki kezdettől fogva itt van és itt is marad. Van, aki itt volt, de elkanyarodott másfelé az élete. Van, aki nem volt itt, de még is ide talál. Azt hiszem, hogy nem ez számít, hanem hogy megtalálja a hitét, kapcsolatát az Istennel, Krisztussal. És ha ezt intézményes keretek között teszi, jó. Ha nem, mert még nem tart ott vagy nem az ő útja: ez is jó. A lényeg a hit.
Ami pedig a fiatalokat illeti: azok a keretek alaposan megváltoztak, ami arra predestinált egy apátfalvi gyereket, hogy egyedüli alternatív programként a templomot és a hittant találja meg. Sokféle hatás éri őket, nem tudunk mást tenni, mint nyitottnak lenni velük kapcsolatban. Erőltetni nem lehet. Aki jön, azt szeretettel fogadjuk.
 
-    Iskoláskoromban még én is jártam hittan órára és első áldozó is voltam Apátfalván – utána elszakadtam a vallástól. Mennyire volt ez jellemző?
 
Némi vallásnéprajzi és vallásszociológiai vizsgálódás után azt kell mondanom, hogy ez volt az általános a falunkban, hogy ti. elsőáldozásig, bérmálásig a fiatalokat, gyermekeket meg lehetett találni a templom környékén, de utána, mintha elvágták volna. Ehhez még jött Laczkó atya idejében a ministráns csoport kiépülése (színdarabok, foci). Szóval nincs ebben semmi különös: ilyen volt az élet. A szülök, akkoriban, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a vallásos alapokat átadják a gyermekeiknek. Azokat az alapokat, amiket vagy rendszeresen, vagy nagyobb ünnepeken éltek. Ha visszaemlékszik, igen csak az volt a „rend”, hogy a tanyáról beköltöztek az „öregek” a faluba és templomba jártak, míg a fiatalok, a tanyára költöztek és dolgoztak – nem nagyon volt idejük templomba járni. Akik viszont az idősekkel együtt ott voltak a templomban, azok a gyerekek, akik felnőve átvették a gazdaság fenntartását. Ez volt a körforgás.
Ez nagyban megváltozott a 70-es, de inkább a nyolcvanas évekre. Ma, pedig már teljesen máshogyan szerveződik az élet. A fiatalok itt hagyják a falut, talán még hamarabb is, a városi tanulmányaik miatt.
Azt üdvözlendőnek tartanám, ha a vallásos alapokat újra megtanítanák minden - hangsúlyozom: minden gyermeknek. Nem hátrány az senkinek, ha már gyermekként megtanulja az általános emberi erkölcsöt szervező tízparancsolatot, egy kicsit kiműveli a lelkét, legalább is az alapokat lerakja, s az életében erről később dönt, tehát folytatja, amit megtanult, vagy másképpen rendezi be az életét. Úgy hiszem, ez most hiányzik. De erről a mostani szülőket kellene meggyőzni, nem pedig a gyerekeket, fiatalokat. Akkoriban – kommunizmus, szocializmus ideje alatt – azért lehetett minden szorongatás ellenére is annyi gyerek hittanos és ministráns, mert volt egy nagyon komoly szülői háttér. Ma ez hiányzik. Tképpen a szülőknek kellene hittant tartani. Mint ahogy ezt más nagy városokban csinálják, pl. az egyik plébánián mindig 300-400 elsőáldozó van, de ott a szülök azok, akik elsősorban hittanra járnak, a gyerekek csak a szokásos oktatást kapják. Mostanra kezdenek rájönni a lelkipásztorok, hogy nem igaz már az a tíz-húsz éve hangoztatott tétel, hogy a gyermeken keresztül érjük el a szülőket. Ma inkább igazabb az, hogy ahol a szülő fontosnak tartja, ott a gyermek is fontosnak éli meg.
 
-   Ma sok gyerek jár-e a templomba oktatásra?
 
Nem. Talán csak 7-8 százalék. Ők is inkább hittanra, mint szentmisére.
 
-   Az idősebbek tartják az egyházi szokásokat?
 
Igen, fontosak számukra ezek a szokások, rendet, biztonságot, megnyugvást találnak benne. De itt is hangsúlyoznám a hit fontosságát. Ha például elképzelem magamnak egy nem vallásos ember gondolkodását, aki azt látja, hogy XY templomba jár (tehát megtartja a vallási előírásokat) ám életében nem sok nyomát fedezni fel az evangéliumnak és a Krisztus követésének, nos… Elképzelhető, hogy idegenkedik, és azt mondja, inkább nem leszek vallásos. Ezért fontos, hogy a vallási szokásainkat, mély hittel, keresztény lelkülettel telítsük meg.
 
-   Hitükben mennyire megosztott a lakosság? Helyben római katolikus templom van, gondolom ez a jellemző vallás. Sok református jár át Magyarcsanádra? Ezen kívül vannak más vallásúak is a faluban?
 
Apátfalva jelentős többsége vallásilag homogén képet mutat. Római katolikusok. Néhány emberről tudom, hogy református, és ha teheti, és van alkalma, átjár Magyarcsanádra. Jó kapcsolatban vagyunk velük. Vannak, akik a nemrég alakult felekezetekhez tartoznak (Jehova tanúi, Hit gyülekezete).
 
-     Az apátfalvi plébánián mióta vezetik a „születési anyakönyvet”.ill. a házasság kötéseket.
 
1759-től kezdve vezetjük az anyakönyveket. Ennek kutatása a Szeged-Csanádi püspöki hatóság engedélyétől függ. Nem lehet szabadon kutatni.
 
-     A szocializmus idején sok családi eseményből „kimaradt” az egyház? A nem megkeresztelt gyermekekről, ill. a polgári esküvőkről „nem tudnak”?
 
Nem igazán értem a kérdést. Tudni természetesen tudunk arról, hogy nincs mindenki megkeresztelve, és nem kötött egyházi házasságot. Erről nincsen listánk, csak azokról, akik nálunk kérték a keresztséget, illetve a házasságkötést.
 
-    Általában hogyan ítéli meg a mai politikai közegben a vallás szerepét – és mennyire jellemző a faluban?
 
Talán nem népszerű egyeseknek, amit mondok, de igyekszem „magunkat” távol tartani mindenfajta politikai befolyástól, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lenne az embernek (papnak, plébánosnak, hívőnek) magánvéleménye a politikai dolgok alakulásáról. Szeretném, ha a templom és közössége a „béke szigete” lenne, ahol nem a politikai meggyőződése szerint fogadunk be valakit, vagy távolítunk el valakit. Ez persze túl ideálisnak tűnik. A templomba járó híveinknek megvan a politikai meggyőződése, amit nem lehet prédikációkkal ilyenné, vagy olyanná formálni. Attól mert a „pap azt mondja” nem fog senki ide vagy oda szavazni. Ilyen megnyilvánulásokat nem is engedhetünk meg magunknak. Eddig sikerült jó kapcsolatot kialakítani mindkét oldal képviselőivel, mert nem a politikai meggyőződésünket vettük elő, hanem azt, hogyan tudunk együttműködni a faluért, az egyházközségért.
S még valami: amikor a Püspök atya ideküldött, kifejezte abbéli kívánságát, hogy nemcsak azokért vagyok felelős, aki templomba járnak, hanem mindenkiért, mert egész Apátfalva plébánosává nevezett ki. Vagyis gondolnom kell azokra is, akik katolikusok, templomba járnak, vagy éppen nem járnak; azokra is, akik a jobb oldalhoz tartoznak, és azokra is, akik a baloldalhoz tartoznak, vagy éppen nem tartoznak sehová – politikailag.
Bennünket Krisztus evangéliuma kell, hogy közösséggé kovácsoljon. És Krisztus tanítása mindenkié, aki a követőjévé szegődik. 

Szólj hozzá!

Címkék: vallás salamon lászló plébános

"A mai nap eseménye" - riport Klaraval

2008.06.03. 23:09 :: andreas

Riportot készítettem „Klaraval". Elárulta ki van e név mögött, de mint az  alábbiakból is kiderül, továbbra is Klara akar maradni. És azt is megtudjuk, hogy - másokkal együtt - örülne a falusiak nagyobb aktivitásának. Tartsuk tiszteletben a kérését!
 
- Sokak által olvasott „fórumíró" vagy Apátfalván! Álnéven jelentkezel naponta, de vajon tudják-e az olvasók, hogy ki az a „Klara"?
 
A közvetlen környezetem,a barátaim,munkatársaim,természetesen tudják,ki az a "Klara". Nem szeretném, ha ez a továbbiakban nyilvánosságot kapna, mert ezen a nicken írtam először a Fórumba, és továbbra is szeretnék úgymond csak "álnéven" írni a hozzászólásaimat.
- Mindig is csodáltam a naprakész adatokkal bíró embereket. Honnan az energia az információ gyűjtéshez? Mi az indíttatásod? A foglalkozásodból, vagy érdeklődésedből, kultúra szeretetedből fakad?
Az interneten,minden megtalálható,ami az embert érdekli,amiről többet szeretne tudni. Amikor elindult ez a Fórum Apátfalván, nagyon örültem. Köszönöm Ludányi Jancsinak! Azt hittem,létrejön egy olyan Fórum szűkebb környezetünkben, mint amilyenek a "nagy" Fórumok. Sajnos az Emberek érdektelensége,illetve nem is az érdektelensége,mert nagyon sokan naponta olvassák ,inkább a visszahúzódása lett a jellemző. Ahogyan én, bárki írhat, hozzászólhat álnéven, nem kell a nyilvánosság elé lépnie.
A Fórumon a napi jelentkezéseim, azt hiszem a kultúra, az irodalom, a művészetek szeretetéből fakad, de említhetném a sportot, az érdekes, izgalmas dolgokat is. Úgymond, minden érdekel. Minden amiről sokszor én is akkor hallok először.

- Beavatnád az olvasókat, hogy honnan ez a sok adat. Mennyi időt igényel az összeállítás? Van-e segítséged?
 
A sok adatot,össze lehet szedni, vannak" bejáratott" forrásaim.:)))
Az idő nagy Úr! Sokkal több érdekes dolgot szeretnék megosztani a Kedves olvasókkal, mint ami naponta belefér az időmbe. Nincs segítségem, magam keresem a cikkeket, az eseményeket, amihez odaillő képet is keresek. Több-kevesebb sikerrel.
Van egy kedves "net ismerősöm" aki létrehozott az apatnet  fórum oldalán két témakört. Egyik a „napi időjárás", a másik az „Apátfalvi ételek". Ő is nagy lelkesedéssel jön ide minden nap. Email-en szoktunk néha beszélni, sajnálja, hogy rajta kívül, senki nem szól hozzá.
Itt szeretném megköszönni a színvonalas hozzászólásait.

- A „Versek, idézetek"- hez milyen szempontok szerint  válogatod a témákat. Mi határozza meg, hogy az adott napon kinek a versét ismerteted, vagy kitől idézel?
 
A versek, idézetek, az irodalom, mindig a kedvenceim voltak. Nagyon szeretem a verseket, a művészeteket. Az, hogy milyen verset teszek be adott napom, sokszor a hangulatomtól, a lelkiállapotomtól is függ. Ezeket a verseket, néha nagyon sokáig keresem.

- Az illusztrációk is csodálatosak – biztosan van miből válogatni.
 
A képek,illusztrációk keresése vesz el a legtöbb időt. Rengeteg forrás van a neten, csak meg kell találni.
Szeretném, hogy a vershez a megfelelő képet találjam meg. Ez nem mindig sikerül.

- Mit gondolsz a faluban élők mennyit merítenek a Te „írásaidból"?
 
Ezt nem tudom megmondani. Annak azonban mindig örülök, ha látom,naponta többen olvassák a hozzászólásaimat. Köszönöm szépen az érdeklődést! Ilyenkor úgy érzem, nem csak én éreztem jól magam - másoknak is tudtam valami pluszt adni.
 

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra klara

Sajtóközlemény

2008.05.14. 19:14 :: andreas

Apátfalva Község Önkormányzata
 
 
Sajtóközlemény
2008. május 13.
 
Apátfalván 2008. május 8-án csütörtökön 17.30 órakor a helyi Napköziotthonos Óvoda egy helyettesítést végző munkatársa és az óvodába járó egyik gyermek szülei között nézeteltérés alakult ki, melynek során -az óvoda munkatársa elmondása szerint- a szülő bántalmazta. A szóváltás és a bántalmazás nem az óvoda területén történt, szorgalmi időn kívül, Apátfalva belterületén. A bántalmazott dolgozó a rendőrségen feljelentést tett, a bántalmazásról orvosi látlelet készült. Az intézményben jelenleg vizsgálat folyik az esetet illetően, a vizsgálat eredményéről Apátfalva Község Önkormányzata annak lezárultát követően ad tájékoztatást.
 
 
Apátfalva Község Önkormányzata, mint a helyi óvoda fenntartója visszautasít minden feltételezést, mely szerint a jelen eset valamiféle módon összefüggésbe hozható lenne etnikai ellentétek kialakulásával vagy meglétével Apátfalván.
 
A hasonló esetek megfelelő kezelése rendkívüli tájékozottságot és körültekintést igényel minden érintettől A gyermekek jogainak maradéktalan betartása eddig és ezután is kiemelt feladata az intézménynek és fenntartójának, ennek a feladatnak maradéktalanul megfelelnek. Apátfalva Község Önkormányzata, az általa fenntartott intézmények (Polgármesteri Hivatal, Általános Iskola, Óvoda, Gondozási Központ, Családsegítő Szolgálat, Védőnői Szolgálat, stb.) a hatályos törvényeknek, rendeleteknek, szakmai standardoknak, egyéb szabályzatoknak, pedagógiai programoknak megfelelően, magas színvonalon végezték és végzik jelenleg is a munkájukat.
 
Apátfalva Községben nem volt és ma sem jellemző a kirekesztés sem etnikai, sem más szempontok alapján. Apátfalván évszázadok óta békességben élnek együtt a többségi és a kisebbségi társadalom tagjai, együtt építik Apátfalvát és letéteményesei a Község fejlődésének és fennmaradásának. Apátfalva Község Önkormányzata évtizedek óta élenjáró az úgynevezett pozitív diszkrimináció helyi megvalósításában, vagyis a hátrányos helyzetű csoportok segítésében.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Uniós támogatások Apátfalvának

2008.05.13. 20:44 :: andreas

Varga Péter polgármester az alábbiakról tájékoztatott:
 
Apátfalva sikeres az uniós támogatásokért folyó versenyben
 
A Csongrád megyei települések közül jelenleg Apátfalva az egyetlen kistelepülés, amely két, a Dél-alföldi Operatív Programban kiírt pályázaton tudott nyerni, összesen 165,5 millió Forintot. A 2007-ben megnyert közlekedésbiztonsági kerékpárút építése pályázat után 84 millió Forint támogatással belterületi utak felújítása, építése valósulhat meg a Makói Kistérségben lévő községben.
 
A közlekedésbiztonsági kerékpárút építésére kiírt közbeszerzési eljárás meghirdetésekor kapta a hírt Apátfalva Község Önkormányzata, a 3200 lakosú, Makó melletti település; újabb fejlesztési elképzelését valósíthatja meg Európai Uniós támogatással. A DAOP-2007-3.1.1 Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése konstrukció célja a kül- és belterületen megfelelő sűrűségű, kiépítettségű és jó minőségű alsóbbrendű és helyi közúthálózat biztosításával a kistérségek kohéziójának erősítése, a kistérségi központok, települések népességmegtartó képességének javítása, a városi szolgáltatások elérésének, illetve a gazdasági fejlődés és társadalmi innovációk minél gyorsabb terjedésének elősegítése.
Az Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése című konstrukció támogatására 2007-2008. évben a Dél-alföldi Régióban rendelkezésre álló keretösszeg 9,576 milliárd forint, melyből 4.730 milliárd Ft került elkülönítésre önkormányzati és állami tulajdonú belterületi közutak fejlesztésére.
A kiírásra összesen 209 pályázat került beadásra, 24,1 milliárd Forint értékben, melyből 27 projekt került támogatásra 4,6 milliárd Forint nagyságrendben (forrás: www.emir.nfu.hu). 2007. november 16-ai határidővel két pályázatot adott be Apátfalva Község Önkormányzata, melyből az egyik nyert az előbbi adatok alapján is kimutatható rendkívül éles regionális versenyben. 14 829 458 Forint saját forrás és 84 033 592 Forint támogatással összesen 98 863 050 Ft. kerül felhasználásra belterületi utak építésére és felújítására. Az eredeti ütemterv szerint a Móricz Zsigmond utca szilárd burkolattal való ellátása, a Kossuth, Kereszt, Hajnal utca egy szakasza, Templom, Maros, Kölcsey utcák felújítása még ebben az évben megtörténik.
A Csongrád megyei települések közül jelenleg Apátfalva az egyetlen kistelepülés, amely két, a Dél-alföldi Operatív Programban kiírt pályázaton tudott nyerni. Az összesen 165,5 millió Ft. támogatási összeghez közel 24 millió Ft. önerőt kell a településnek biztosítani. További terveik között szerepel az általános iskola felújítása, az idősek klubja akadálymentesítése, belvíz és csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója, központi óvoda létrehozása.
 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Orientális tánc Apátfalván - Zölleiné Takács Anna

2008.03.26. 20:37 :: andreas

Riport Takács Anna vállalkozóval az apátfalvi Mini Market társtulajdonosával:
 
 - Kereskedő és hastáncos. A kettőben mi a közös – személyeden kívül?
 
Míg az előbbi a munkát és a megélhetést jelenti számomra, az utóbbi a hobbit, a kikapcsolódást.
Személyemen kívül közös dolog még a vállalkozói igazolványom: a két tevékenység megfér egymás mellett. Egyébként nem vagyok hastáncos, csak tanulom és művelem ezt a műfajt.
 
- Hogyan született meg szereteted a hastánc iránt?

Amikor először láttam ezt a táncot - sok-sok évvel ezelőtt - teljesen elvarázsolt. Szerelem első látásra és hallásra. Mert ugye amely zenére táncolunk, számunkra különös és ismeretlen hangszerek játéka és a kelet misztikus világába röpít el bennünket.
Nos az első találkozás után kerestem a következőt. Szegeden találtam rá 6 évvel ezelőtt a Táncművészeti Iskolában Dr Vajda Hajnalka oktatónál - és ahová a mai napig bejárok.
 
- Mesélj magáról a táncról. Úgy tudom, - miután megtanultad – most már oktatod is a táncművészetet Apátfalván.

Valahol azt olvastam: "a hastáncot lehet tanulni, de megtanulni egy élet is kevés hozzá"
úgy gondolom, ez valóban így van. A hastáncnak nagyon sok műfaja van.
Oktató sem vagyok, az eddig tanultakat próbálom átadni azoknak, akik szintén érdeklődői, hódolói ennek a táncműfajnak. A koreográfiákat magam készítem, melybe beleszövöm a magam egyéniségét,  és azt a mondanivalót amit a zene számomra jelent.
Hogy mi is a hastánc? Sokaknak ennyit jelent:  kissé hiányos öltözetű hölgy rázza a hasát. És talán az erkölcsét is megkérdőjelezik - éppen a merész ruhaviselet miatt, hiszen a has fedetlenül van, és a combok is ki-kivillanak. Nos a hastánc nem a has rázásáról szól!
Az orientális(has) táncnak több stílusa van. Táncolják fátyollal, bottal, karddal, gyertyával, cintányérral, sőt  a nagyon merészek még élő kígyóval is.
A nagyon könnyed, laza, hullámzó, csípőmozdulatokkal tarkított tánc igen kemény "fizikai" munka. Ennek a táncnak nemcsak a testre, de a lélekre is pozitív hatása van. Hiszen aki műveli ,örömét leli benne. És örömöt lelni = lelki béke. Hadd mondjak egy példát: egy táncoktató daganatos műtéten átesett nőknek tartott táncórákat Budapesten. A gyógyulás sokkal intenzívebb volt, a nők lelki békére leltek,önmagukra találtak, mivel a tánc által újra nőnek érezhették magukat.
 
- Sokan járnak megmozgatni testük „középső” részét?
 
 
Apátfalván megalakult az "Opál hastánc csoport".(a kép bal szélén a riport szereplője)
Ennek keretében járunk rendszeresen táncolni. 
A hastáncról, és a csoportunkról olvashatnak a honlapunkon is:

 
- A lányokat, asszonyokat mi vonzza a tánchoz? A mozgás öröme, a tánc szépsége, vagy
   valami más?
 
A kérdéseddel szinte már válaszoltál is.
Lehet eltúlzom, de úgy gondolom kétféle nő van. Aki már kipróbálta, vagy ki ezután szeretné kipróbálni a hastáncot. Vannak bátrabbak, azok jönnek, a kevésbé bátrak viszont lelkes nézőink.
Itt falun sajnos úgymond tartanak attól, hogy "megszólják őket"
Persze ehhez a tánchoz idő kell, kitartás és rengeteg gyakorlás. Hónapok kellenek az alapok elsajátításához és újabb hónapok néhány perces koreográfia megtanulásához.


 
- Milyen anyagi vonzata van- tevékenységnek? Ruhaköltemény vagy csak szabadidő ruha szükséges? (Vagy a kettő között?)
 
Kész  fellépő ruhákat lehet kapni, melyeknek igen borsos áruk van 5O ezertől akár 1OO ezer Ft feletti áron is. Így aztán ki-ki maga, vagy varrónője segítségével készíti, készítteti ruháit, /minimum 1O-15 ezer egy valamire való" öltözék, de előbb-utóbb minden táncos áldoz egy komoly "ruhakölteményre".
Próbán egy bő szoknya, top és egy un. rázókendő megfelel. Általában évek alatt gyűjtöget a táncos, mert kísértés az mindig van ami a ruhákat, fátylakat, rázókendőket és egyéb kellékeket illeti.
 
- Milyen sűrűn vannak foglalkozások a Művelődési Házban?
 
A próbák hetente 2 alkalommal 1,5 órában vannak a Művelődési Házban. Megragadom az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki a magam és a lányok nevében is, hogy a Művelődési Ház vezetése biztosítja a termet a próbáinkhoz.
Mivel már több anyuka keresett meg azzal a kéréssel, hogy  a kislánya szeretne jönni táncolni, terveimben szerepel /kellő létszám esetén/ gyermekcsoportot is indítani.
 
- Egyéb programokról tudsz beszámolni?
 
Április 26-án este fél 8 órai kezdettel bemutató estünk lesz az Apátfalvi Művelődéi Házban, melynek bevételét úgymond saját magunk szponzorálására fogjuk költeni./ruhák, versenyek nevezési díjai/
Hétvégén, a Makón megrendezett országos kezdő amatőr versenyen vettünk részt, ahol a szóló kategóriában versenyzőnk Nagy Ivett 3.helyezést,  duónk Csapó Heni és Takács Ági 4. helyezést értek el. Csoportos kategóriában szintén szép eredményt értünk el, de még a pontos helyezést nem tudjuk /napokban felkerül a weboldalra/

 
 

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra vállalkozó hastánc zölleiné takács anna

"Nem vesztettem el a lendületet" V. - Varga Péter polgármester

2008.01.19. 10:53 :: andreas

- Van a községben eMagyarország Pont. Mikor lesz ebből Teleház?
 
A Teleház egy magasabb szintű szolgáltatás, sajnos, azt kell mondanom, hogy ez is pénzkérdés. Tudomásom szerint az utóbbi időben nem írtak ki pályázatot Teleházak létrehozására. Továbbra is az a célunk, hogy az idén létrehozott Faluház, melyben egy intézményben működik a Művelődési Ház, Könyvtár, eMagyarország Pont, Ifjúsági pont, Apátfalva információs, kulturális közösségi tere legyen.
 
- Úgy tudom, pályázaton nyertetek egy kisebb összeget az „ifjúsági pont” elnevezésű programra, amely már működik is. Tulajdonképpen mit jelent ez a fogalom?
 
Az Ifjúsági Pont működik. A célunk az volt, hogy hozzunk létre egy helyet, amit a fiatalok használhatnak, találkozhatnak, beszélgethetnek, információt cserélhetnek, vagyis ifjúsági közösségi életet élhetnek kulturált, biztonságos helyen. Tehát hely van, most a fiatalok térfelén pattog a labda. Természetesen ami rajtunk múlik, megtesszük. De csak azt, ami rajtunk múlik. Az én fiatalkoromban sem találták ki helyettünk a felnőttek, hogy mit csináljunk. Valljuk be, ha akarták volna, se tudták volna.
 
- Az apatnet internetes fórumon olvastam felháborodott hozzászólásokat arról, hogy a „főtéren” kivágtátok a fákat, és nem tudható, mi lesz helyette. Tájékoztatnál erről az elképzelésről? Biztosan megnyugodnának a parkért aggódók.
 
Mintegy 50 millió forint beruházási összeggel településközpont rehabilitációs pályázatot adunk be. Sajnos, megvalósítására az előzetes hírek ellenére már csak 2008-ben lesz lehetőség. A kivágott fák betegek voltak, ezt egy kertépítő mérnök szakvéleménye támasztotta alá. Ha valaki sétál Apátfalván, láthatja, hogy több fát már végletesen kipusztított ez a gombafertőzés, mi nem akartuk megvárni, hogy egymás után száradjanak ki a fák a település szívében. Ezt a fenyőfasort 25-30 évvel ezelőtt ültették, amikor alig volt fa a Templom utcán.

Szólj hozzá!

Címkék: varga péter polgármester

"Nem vesztettem el a lendületet" IV. - Varga Péter polgármester

2008.01.03. 17:42 :: andreas

- A község több pályázatot nyújtott be különböző témákban. Szabad-e erről valamit megtudni?
 
Külterületi kerékpárút tervezési költségeire nyújtottunk be pályázatot a GKM-hez, nyertünk, az összesen 3 milliós tervezési költség felét kell állnia az önkormányzatnak.
Az idősek otthona akadálymentesítését is szerettük volna már idén megoldani, az Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz (SZMM) benyújtott pályázatunkat nem támogatták, most újra pályáztunk a Dél-alföldi Regionális Operatív Programban (DAOP) ugyanerre, ez közel 7 milliós beruházási költség. November 16-án további két pályázatot küldtünk el a DAOP kiírására, mindkettő belterületi utak építése és felújítása 170 millió forint értékben, ehhez 25,5 millió Forint önerőt kell biztosítani. Amennyiben támogatják a két pályázatunkat, megépül a Móricz Zsigmond, a Szellő, a Táncsics, a Toldi utca, és megújul a Kereszt, Kossuth, Templom, Maros, Jókai utca, Hajnal és a Kölcsey utcák egy része. Tovább folyik Apátfalva történetének legnagyobb beruházása, a szennyvízcsatornázás előkészítése, ezen kívül ivóvízminőség-javító és szeméttelep-rekultivációs regionális együttműködésben vagyunk tagok. Elkezdődik a buszmegálló rekonstrukciós pályázat elkészítése, valamint folytatjuk a belterületi belvízelvezető csatornahálózat felújítását. Jelentős mértékben fel kívánjuk újítani az általános iskolát, központi óvodát szeretnénk építeni.
Nagyon pontosan kell tervezni, lehetőség szerint minden nézőpontot figyelembe kell venni. Csak olyan fejlesztésekben gondolkodunk, amire szüksége van a településnek ahhoz, hogy élhetőbb község legyen. Hiszen ezek a pályázatok nem ajándékpénzek, önerőt kell felmutatni minden esetben. A felsorolt fejlesztési elképzeléseknek összességében 200–300 millió forint az önerőszükséglete, amit négy–hat év alatt kell biztosítani. Jelenleg Apátfalva ennek az összegnek csak a töredékét képes előteremteni, azt is rendkívül feszes gazdálkodással. A hitelfelvétel községünk esetében nem jelent megoldást, mert csak nagyon kevés fedezet áll rendelkezésükre. Tehát amellett, hogy gőzerővel tervezünk, a megvalósítás pénzügyi megoldását is meg kell keresni, azonban ez nem lehet akadálya egy-egy pályázat beadásának. Mert van egy szabály: egy pályázatot úgy lehet legjobban elrontani, ha be sem adjuk.
 

Szólj hozzá!

Címkék: varga péter polgármester