HTML

Pátfalvai korrajz

Apátfalva község korrajza. Célom elsősorban az itt élő emberek szemével láttatni a falut. A minden napok történései hogyan határozzák meg a jövőt. Miben rejlik a továbblépés lehetősége. Van-e erre akarat? Vannak-e akik ezért tennének? Vagy bízzuk arra a néhány emberre akik eddig is hajlandóak voltak akár áldozatokra is? Vannak akikről tudunk, vannak akiket meg kell találni!

Apátfalvi képek

Utolsó kommentek

Naptár

július 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Marosvidék Apátfalván

2011.05.16. 23:54 :: andreas

Marosvidék író-olvasó találkozó Apátfalván

2011. május 13-án délután 5 órakor az Apátfalvi Faluházban került megrendezésre a Marosvidék folyóirat szokásos író-olvasó találkozója.
A találkozó színvonalasabbá tételéhez hozzájárult Simon Mihályné mini virágkiállítása és édesanyám Beke Mihályné néprajzi kiállítása, amit régi Apátfalvi használati tárgyakból állítottunk össze.
A rendezvény megnyitásakor Vargáné Nagyfalusi Ilona köszöntötte az egybegyűlteket, majd ezután 7 éves kislánya mondta el Csukás István: Sün Balázs című versét.
A vers után Szilágyi Sándorné a Marosvidék folyóirat szerkesztője tartott előadást „Apátfalva a 10 éves Marosvidékben” címmel. Rózsa néni felidézte a 10 év alatt megjelent írásokat a faluról, felsorolva a szerzőket is.
Az előadás után Czigeldrom-Korom Judit hegedűjátékát csodálhattuk meg, majd Kis Enikő verset szavalt a közönségnek.
Ezután az apátfalvi Mátó Erzsébet tartott előadást  a Marosvidék folyóiratról.
Az előadás után Tóth Tamás, Apátfalva díszpolgárának, néhai Antal Balázs bácsi unokájának citerajátékát hallgathattuk meg.
Utána ismét egy vers következett, melyet  Rigó Angéla szavalt el nekünk.
Ezután egy képes összeállítást nézhettünk meg Simon Mihályné jóvoltából „10 éves az Apátfalvi virágkiállítás” címmel.
Az összeállítás megtekintése után köszöntöttük Vargáné Antal Ilona nénit 77. születésnapja alkalmából, akinek a Marosvidék Baráti Társaság jóvoltából egy könyve is megjelent ”Egy apátfalvi asszony visszaemlékezései” címmel. Ilonka néni tiszteletére közösen elmondtuk az ő általa megismert „Ánafa letelepedett” című népi imát.
Zárásként Tóth Tamás és Herczeg Péter „Hacsek és Sajó” paródiát játszott el nekünk, amelyen mindnyájan jót nevettünk.
Az est végén az apátfalvi szervezők vendégül látták a találkozó résztvevőit, finomabbnál finomabb házi készítésű süteményekkel és üdítővel.

Az esemény után beszélgettem édesanyámmal aki nagyon örült, hogy a néprajzi kiállítása ekkora örömöt okozott. Nagyon hálás, elsősorban nekünk, a családjának, akik tudtuk róla, hogy mennyire szereti a régi dolgokat gyűjteni és gondozni, és ebben ahol csak tudtuk segítettünk. Azóta már engem is megfertőzött a régi dolgok szeretetével és gyűjtésével és remélem folytatni tudom majd az ő általa megkezdett munkát.
Hálásan beszélt még Langó Imre és Varga Ferenc családjáról, akik tudtak a gyűjtőszenvedélyéről és mindig biztatták.
Külön köszönetét szeretné kifejezni Vargáné Nagyfalusi Ilonának aki ezt a kis kiállítást megálmodta és a Faluház dolgozóinak akik helyet adtak a megvalósításra.

A legközelebbi kiállítást már az általunk megálmodott és készülő Tanyamúzeumban szeretnénk megtartani, ahol már nem csak a használati tárgyakat, hanem régi bútorokat és mezőgazdasági eszközöket is szeretnénk bemutatni.
Reméljük a 2012-es évben ennek megnyitásáról írhatok.
 
 
Beke Margit

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://patfalvaikorrajz.blog.hu/api/trackback/id/tr992909927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.